Nem fizet a gyerekeinek az anyjuk megöléséért elítélt apa

Nem fizet a gyerekeinek az anyjuk megöléséért elítélt apa

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 09. 05:10
95 millió forint illetné meg az árván maradt testvérpárt, ám az édesanyjukat meggyilkoló, kártérítésre kötelezett apjuk még egy fillért sem fizetett nekik. Behajtható-e valaha a követelés?
M. S.

Több mint két év telt el azóta, hogy a Santa Cruz-i bíróság jogerősen 19 év börtönre ítélte és a gyermekei számára 300 ezer eurós (95 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte L. Pétert, aki 2010 júliusában, Tenerifén megölte feleségét, a fekete öves taekwondo mestert, B. Emesét.

Hiába az idő múlása, a férfi még egyetlen fillért sem fizetett most 24 éves nevelt lányának, és 14 esztendős vér szerinti fiának. A testvéreket az anyai nagymama neveli.

– Sajnos egyre csak nyúlik ez az ügy, úgyhogy a nagymama levélben fordult segítségért a Külügyminisztériumhoz, hogy felgyorsítsák a kártérítés rendezését – mondta a Borsnak a családot képviselő ügyvéd, dr. Helmeczy László.

– Közben pert is indítottunk, mert L. Péter az elsőfokú ítélet után közvetítôők révén eladta a kártérítés részbeni fedezetéül szolgáló budapesti ingatlanját, annak ellenére, hogy ezt a spanyolországi ítélet nem tette volna lehetővé. Egyébként ennek az ingatlannak az árából a gyerekek ki tudták volna fizetni az L. Péter és áldozata nevén lévő, közös spanyolországi ingatlan igen magas illetékét, és így az ő nevükre kerülhetett volna ez a tenerifei ház. Bízunk benne, hogy a külügy közbenjárására változik a helyzet – tette hozzá Helmeczy.

L. Péter zenészként, egy Beatles-emlékzenekar tagjaként dolgozott Tenerife egyik elegáns szállodájában. A feke­te öves taekwondomester asszonyt brutális kegyetlenséggel ölte meg, a nőnek esélye sem volt a védekezésre. A férfi egy tompa tárggyal hatalmas ütést mért bal térdére, amely eltört, utána agyonverte az asszonyt, majd holttestét egy kietlen helyen kövekkel takarta le. A gyilkosság idején a gyerekek Magyarországon tartózkodtak.

Az ítélet arra is kitért, hogy szabadulása után tíz évig L. Pétert a gyerekektől ötszáz méteres távolságra kötelezze, valamint arra, hogy hat évig semmilyen módon nem tarthatja velük a kapcsolatot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.