Mintarab a sitten az exfideszes képviselő

Mintarab a sitten az exfideszes képviselő

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 22. 05:10
Fél éve ül előzetesben a gyilkossággal gyanúsított G. Roland. Az egykori fideszes képviselő jól viseli a börtönt, cellákat takarít, és már     dicséretet is kapott.
BLN

Újabb kilencven nappal meghosszabbította a napokban az emberöléssel gyanúsított G. Roland előzetes letartóztatását a Szekszárdi Járásbíróság – tudta meg a Bors. G. Roland Dunaújváros egyik fideszes önkormányzati képviselője volt, amikor februárban letartóztatták egy dunaföldvári vállalkozó rejtélyes halála miatt.

A 41 éves Molnár Antalt 2013 májusában a saját otthonában verték agyon. A hatóságok két évig eltűnt személyként keresték, holttestét aztán egy dunaújvárosi ház pincéjében, betonba öntve találták meg. G. Roland mellett Sz. J.-t és G. A.-t is meggyanúsították, állítólag komoly adósságaik voltak. G. Roland addig aktív szereplője volt a helyi közéletnek. Négy éven át vezette a dunaújvárosi közbiztonsági bizottságot, pedig okirat-hamisítás és rongálás miatt már összeütközött a törvénnyel. Letartóztatása után felfüggesztették párttagságát.

– Ügyfelem továbbra sem ismeri el a bűncselekmény elkövetését, és panaszt is tett a meggyanúsítása ellen – mondta el a Borsnak G. Roland ügyvédje, hozzátéve: ügyfelét eddig csak egyszer hallgatták ki. Unger Zsolt szerint messze nem körvonalazódik a nyomozás vége, de továbbra is három gyanúsítottja van az ügynek, és mindhárom férfit emberöléssel gyanúsítják. Hogy pontosan mi történt 2013. május 1-jén, mennyire tisztázta eddig a nyomozás a három férfi szerepét, az ügyvéd nem részletezte, de kijelentette:

– Amit gondolok az ügyről, etikai okokból természetesen nem hozhatom nyilvánosságra, ám amit ügyvédként elmondhatok: a birtokunkban lévő adatok alapján egy vádemeléshez még közel sincs elegendő bizonyíték. G. Roland, mint ügyvédje tájékoztatott, a körülményekhez képest jól tűri a börtönt, az elmúlt fél évben alkalmazkodott a benti viszonyokhoz. Jelenleg a Venyige úti bv-intézetben tartják fogva. Magatartása miatt már dicséretben is részesült. Úgy tudjuk, cellatakarítást vállalt, ami a börtönhierarchiában elismert munka. Bár odabent magányos, a lelket a családja tartja benne, akik mindenben mellette állnak, és már gyermekei is látogathatják. Ha a bíróságon jogerőre emelkedik az előzetesről szóló végzés, és nem fogadják el a fellebbezést, G. Roland novemberig biztosan börtönben marad.

Unger Zsolt elmondta: kérte a házi őrizet elrendelését, de a bíróság a bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozva mégis a legszigorúbb kényszerintézkedés mellett döntött.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.