Csodás mesét írt testvéréről a hétéves Dorka

Csodás mesét írt testvéréről a hétéves Dorka

mese
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 12. 10:30
A szégyenlős felhő címmel kiadásban is megjelenik Szécsi Dorka első meséje, pedig a nyíregyházi kislány még csak hétesztendős. A történetet fejből találta ki.
G. J.

– Jelentkezett az iskolában a mesemondó versenyre, de ahogy válogattunk a történetek között, egyik sem tetszett neki igazán. Aztán előállt azzal, hogy kitalált egy saját mesét – mondta a Borsnak az édesapja, Szécsi Attila.

Szülei meglepetésére Dorka elmondta a szégyenlős felhőt. Csóválták a fejüket, hogy vajon tényleg az elsős lányuk találta-e ki. Apja még az interneten is keresgélni kezdett, hogy kitől hallhatta a szép történetet. Tanárai azonban megerősítették, hogy ezt bizony még senki nem írta meg korábban.

Miután elolvasták, kiderült, hogy A szégyenlős felhő Down-szindrómás bátyja, Nándi történetét meséli el.

– Másfél év korkülönbség van köztük, és nagyon szeretik egymást. Dorka figyel és vigyáz rá. Nándi nagyon barátságos, egészséges gyerekek között tanul az iskolában, sok barátja van. Tudat alatt szólhat ez a mese a testvére világáról – tette hozzá az édesapjuk.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.