Bárányhimlőnek indult, kis híján belehalt az egyéves fiúcska

Bárányhimlőnek indult, kis híján belehalt az egyéves fiúcska

húsevő baktérium
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 08. 19:00
<p>Brutális fordulatot vett egy szokványos megbetegedés: a 15 hónapos gyermek két hetet töltött kómában, miután testét megpróbálta felfalni egy baktérium.</p>
Bors

Kétségbeesett küzdelmet folytattak orvosai a kis Charlie Cave életéért: a gyermeket 15 hónapos korában támadta meg a bárányhimlő - majd a betegség ritka mellékhatásaként nekrotizáló fasciitis jelent meg nála, azaz köznapi nevén húsevő fertőzés. Mire azonban erre fény derült, a baktériumnak köszönhetően a brit kisfiú nyaka már feketévé vált, később pedig vérmérgezés is kialakult.

A két állapot külön-külön is halálos fenyegetést jelentett volna a Kempstonban élő Charlie-nak, együtt azonban szinte a biztos véget: hétórás életmentő műtéten esett át, majd ezt követően két hétig mesterséges kómában tartották, amíg szervezete küzdött az életben maradásért. 

Az orvosok felkészítették a szülőket, Alant és Beckyt a legrosszabbra - Charlie azonban végül (csodával határos módon) túlélte. Nyakán örökké viseli majd a fetrőzésre emlékeztető hegeket. A február 5-én kezdődő tortúrát most azért osztotta meg a család a Sunnal, hogy felhívják más szülők figyelmét a picikre leselkedő veszélyekre. „Ha csak egy kicsivel is később fordulunk az orvosokhoz, nem hiszem, hogy Charlie ma velünk lehetne” - nyilatkozta a kisfiú édesapja.

A húsevő fertőzés

A nekrotizáló fasciitis - nevével ellentétben - nem hússal táplálkozik: a kötőszövet, az erek, az izmok és a bőr a baktériumok által kiválasztott méreganyagoknak köszönhetően halnak el. A fertőzöttek rosszul érzik magukat, láz, magas pulzusszám, zavarodottság - vagy akár eszméletvesztés - is jelentkezhet. A halálozási arány 30% körüli. A betegség kezelésének egyetlen módja az elhalt szövetek eltávolítása és antibiotikumos kezelés együttese.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.