Nyilvánosak a felvételi ponthatárok! A diákok 67 százalékát vették fel

Nyilvánosak a felvételi ponthatárok! A diákok 67 százalékát vették fel

felvételi
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 26. 22:10
<p>Nyilvánosságra hozták kedd este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. </p>
MTI

Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly – mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este az MTI-nek. A felvételt nyert hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, 24 százaléka költségtérítéses képzésben kezdheti meg tanulmányait.

Palkovics László a legnépszerűbb szakok között a pedagógusképzést említette, ahol 13-14 százalékkal volt magasabb a jelentkezés. Ezen belül kiemelkedett az óvodapedagógus és a kisgyermeknevelő pedagógus. Jelentős növekedés tapasztalható a gazdálkodástudomány területén, valamint az informatikai képzéseknél. Ezekre a képzésekre többen is nyertek felvételt – jelezte. 

Az oktatási államtitkár kiemelte: úgy tűnik, hogy az elmúlt az időszakban azok a lépések, amelyek az informatikai szakmák népszerűsítését célozták, eredményesek voltak. Kiemelkedően sokan kerültek be informatikai szakokra. 

Palkovics László hozzátette: 41 szaknál határozták meg idén is előzetesen a ponthatárokat, ezek közül több szaknál csökkentek az előző évihez képest a ponthatárok. Példaként a pénzügy-számvitel szakot említette, ahová így több hallgató kerülhetett be. 

Szólt arról is, hogy a duális képzésekre majdnem 10 ezer hallgató jelentkezett, ami lényegesen több mint az előző évben. A felvettek száma mintegy 7 ezer, ami azt jelenti, ők a vállalatok által felajánlott mintegy 3 ezer helyre jó eséllyel pályázik majd. Ezen területen növekedés volt a műszaki, a gazdálkodástudományi és az agrárterületen egyaránt, ahogy több hallgató lesz a természettudományos területen is.

Az oktatási államtitkár kitért arra is, hogy a közösségi képzőközpont négy helyen – Sümegen, Kisvárdán, Hatvanban, Siófokon – jött létre. Ezek közül három el is indulhat, Sümegen nem, mert kevesen jelentkeztek. Palkovics László közölte: Kisvárdán 50 hallgatót tudtak felvenni, Siófokon 36-an, Hatvanban 18-an kezdhetik meg tanulmányaikat.

480 pont a legmagasabb ponthatár, az ELTE fizika-biológia szakára kellett ennyi

A felvi.hu honlapon megjelent ponthatárok szerint államilag finanszírozott nappali alapképzésben például a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára 448, a magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakra 460 pont volt a határ. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 370 pont kellett a felvételhez a mérnökinformatikus, 350 pedig a villamosmérnöki képzésre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a kommunikáció és médiatudomány szakra 456 pontra volt szükség. A Debreceni Egyetemen az általános orvosi képzéshez 425, a jogászhoz 460 pontot kellett legalább elérni.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.