Bár kora alapján bármely versenyzőtársa az édesapja is lehetne a húszéves Norbertnek, kiváló teljesítményével felnőtt a feladathoz.
– Bátyám már versenyszerűen űzte a favágást, amikor beleszerettem a sportágba – emlékszik vissza Norbert, akinek testvére, András a vb-re utazó csapat tartalékversenyzője. – Először 17 évesen fogtam fejszét a kezembe, és fél óráig püföltem a rönköt – mosolyog.
Két év eltelt, s Norbert hamar a világ második legjobbja lett korosztályában, tavaly ugyanis ezüstérmet szerzett az ifjúsági vb-n. Sőt emellett a fakitermeléssel foglalkozó családi vállalkozásba is besegít, amely szorosan összefügg imádott sportjával. Tanulmányai annál kevésbé, ugyanis már második éve logisztikai mérnöknek tanul a Széchenyi István Egyetemen.
A ifjú titánra – aki tehát nemcsak jókötésű, hanem okos is – Magyarország legjobbja, Juhász István figyelt fel. – Első perctől kezdve, amikor gyerekként lejött az edzésre, láttam benne az akaratot – idézi fel István, aki a hazai Timbersport Nemzeti Bajnokság első, 2011-es megrendezése óta nem talált legyőzőre.
Legutóbbi címét a dobogón tíz hónapos kisfiával ünnepelte, aki egyszer talán édesapja nyomdokaiba lép. Csakúgy, mint az ifjabbik Bozsó és Strubel, aki már évek óta a magyar csapattal és édesapjával edzőtáborozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.