Kitiltották a templomból a botrányhős papot

Kitiltották a templomból a botrányhős papot

pap
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 02. 05:00
<p>Egy Kelet-Magyarországon szolgáló református papot kellett felfüggesztenie egyházának a botrányai miatt – tudta meg a Bors.</p>
Bors

Kínos információk jutottak lapunk birtokába egy Tiszántúli pap tevékenységével kapcsolatban. Nevét személyiségi jogok miatt nem közöljük.

Az érintett egyházközségben három év gyülekezeti munka után, 2013-ban iktatták tisztségébe. Feleségével, két gyerme­kükkel mutattak példás életet. A templom felújítása után hamar feladatul kapta a református egyház kezelésében lévő idősotthon rendbetételét. Itt akadtak gondok. Ahogy a helyie­ket kérdezzük, csak úgy ömlik belőlük a panasz.

– Jó messziről jöttek hozzánk. Ez a pap főleg politikusi ambíció­kat dédelgetett, úgy próbálta ki­építeni a hatalmát. Egy barátját rakta az idősotthon élére, aki jegyző volt, de a gyanús pénzügyei miatt mennie kellett – bosszankodik egy férfi. Információink szerint az exjegyző ellen 2011-ben saját városa indított fegyelmi eljárást, és elbocsátották. Ezután próbált szerencsét az új városban barátjával. Csakhamar az általa igazgatott otthonra is árnyék vetült: a helyiek nem csak a nem megfelelő ellátást emlegetik. 

– A 135 ezres nyugdíjból 90 ezret kérnek gyógyszerre, ellátásra. De a maradékot nem látjuk – fakad ki egy idős ember. Ez a 90 férőhelyes otthon esetében nem kevés havi pénzt jelent. 

A helybé­liek egy egészen kényes ügyről is kész tényként beszélnek. A lelkipásztort a városi óvoda férjezett vezetőjével kapták rajta, aki ezután – saját kérésre – átkerült a református óvoda élére. A helyi polgármester szerint ez 2015 szeptemberében történt. 

A botrányok a pap felfüggesztéséhez vezettek, a templomból kitiltották, családjával a szolgálati lakást is el kellett hagyniuk. 

– Valóban felfüggesztették a hivatása gyakorlása alól az érintett lelkészt május 23-án. A döntést nyilvánosan kihirdette az egyházközség, bár nyilván nem tettük közhírré, ez az ügy főleg minket érint. Valóban folyik vizsgálat az ügyei kapcsán, de még folyamatban van, nem mondhatok róla többet – erősítette meg a Borsnak a helyettesítő lelkész, aki azóta is tartja az istentiszteleteket. 

Kerestük az érintett egyházmegye esperesi hivatalát is, nem kaptunk reakciót. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.