Mint ismert, a ceglédi rendőrkapitányság nyomozást indított kis Grófo ellen, mert két férfi azt állította, hogy a Bulibáró és testvére, miután leszorította az autójukat az abonyi temető szélére, verekedést kezdeményezett, majd Grófo tesója még fegyvert is rántott. A zűrös ügy hátterében állítólag egy családi elszámolási vita áll.
Megkeresésünkre akkor Kis Grófo a balhét nem tagadta, de az ügy lezártáig nem kívánt ennél bővebben nyilatkozni. A mulatós sztárt a rendőrség azóta sem hívta be kihallgatásra, viszont kiderült, hogy nem Grófóék szorították le a feljelentők autóját a temető kerítéséhez, hanem a két férfi tolta le az énekes verdáját az út szélére, Bulibáróék nem is ketten, hanem hárman voltak, és a rendőrségi feljelentést is ők tették először, miután sikerült elmenekülniük a helyszínről.
– Kozák László nevű ügyfelemet – ahogy művésznevén ismerik Kis Grófót –, semmilyen új minőségben nem idézték be kihallgatásra. Még tanúként sem hallgatták meg. A másik oldal a médiában beelőzött minket, de ettől a tények nem változnak. Egyébként az incidenst követően az ügyfelem testvére, Kozák István tett először feljelentést, miután vetetett orvosi látleletet a sérüléseiről – kezdett bele az ügy jelenlegi állásának ismertetésébe dr. Kiss Attila ügyvéd. A dulakodás során mind Kis Grófo testvérét, mind a harmadik zenésztársukat ütötték, rúgták, végül el tudtak menekülni a helyszínről. A zavaros történet pikantériája, hogy Kis Grófóék egy olyan családi viszályba keveredtek, ami nem is őket érinti közvetlenül, hanem nagybátyjuk családját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.