A rendőrség otthonában hallgatta ki a Párizstól dél-keletre fekvő külvárosban élő férfit vasárnap éjjel egy betörési ügy miatt.
A 23 éves férfi ugyanis legalább egyszer visszament egy kuncsaftja lakását kifosztani, miután kirakta őt a reptéren.
A fiatalt ismerte a francia titkosszolgálat, azok között a megfigyelt emberek között van, akiről volt „fiche S”-ük, vagyis olyan aktájuk, amit a potenciálisan veszélyes radikálisokról állítanak ki. Nem figyelték meg, de feltűnt már a viselkedése a rendőrségnek.
Amikor a férfi otthonát vasárnap felkereste a rendőrség, aggasztó fordulatot vett az eredetileg betörési ügy, mert a lakásban két szál dinamitot, detonátorokat és kábeleket találtak.
A rendőrség szerint teljesen működőképesek, ráadásul a taxisogfőr veszélyesen tárolta, mert a lakásban olyan meleg volt, hogy megától is berobbanhatott volna a robbanószer.
A rendőrök emeltt egy Iszlám Állam zászlaját ábrázoló képet is találtak a mobiltelefonján, valamint egy személyigazolványt, amit valószínűleg múlthéten lophatott el valakitől.
A letartóztatás pár nappal azlőtt történt, hogy csütörtök éjjel egy szintén radikalizálódott 31 éves férfi, 84 embert ölt meg Nizzában. Emiatt három hónappal meghosszabbították az országban a rendkívüli állapotot, amit a 130 ember életét követelő, tavaly novemberi párizsi terrortámadás után hirdettek ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.