„Imádom őket!” – gyermekei fényképe alá ezt írta ki Facebook-oldalára D. Lívia, majd kétéves kisfia és ötesztendős kislánya nyaka köré is cipőfűzőt tekert. Addig szorította a zsineget, míg a kicsik már nem mozdultak. Az anya átrohant a szomszédhoz, s közölte: „Megöltem a gyerekeimet!”
A szörnyű történet helyszíne egy szegényes százhalombattai lakás, az anya terve pedig az volt, hogy nem csak a kis Kevinnel és Melánival, hanem önmagával is végez. Erre azonban végül nem maradt lelki ereje. Az ominózus, 2014. augusztus 18-i éjszakán a rendőrök megtalálták a nő búcsúlevelét, amelyben a többi közt anyagi helyzete miatti elkeseredésére hivatkozott, és kétséget sem hagyott afelől, hogy szándékai komolyak.
Pénteken a bíróságon tanúvallomást tett a két rendőr, aki a riasztás után elsőként a helyszínre ért. Elmondták: Meláni és Kevinke is hörgő hangokat adott ki, moccanni sem bírt. Meláni körül sok vért is találtak, a zsineg felsértette a kislány nyakát. Az orvos szakértő szerint a nő legalább harminc másodpercig és legfeljebb két percig szoríthatta a gyerekek nyakát, mindkettőjük közvetlen életveszélyben volt, csak a szerencsének köszönhető, hogy túlélték a kísérletet.
Lívia pénteken az utolsó szó jogán sem kívánt megszólalni. Dr. Holdampf Gusztáv bíró szerint a Borderline-szindrómában szenvedő, személyiségzavaros asszony betegsége nem minősül elmebetegségnek, tisztában volt a tette súlyával. A tanácsvezető nyolc év börtönre ítélte Líviát kiskorú veszélyeztetése és emberölés kísérlete miatt. Az asszony házi őrizetben, nyomkövető viselésével várhatja a másodfokú döntést. A bíró kiemelte: Lívia alkalmatlan a gyereknevelésre, ezért szülői felügyeleti jogát is megszüntette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.