Tavaly július 27-én egy 44 éves nő, 16 éves lánya valamint annak 21 éves barátja betörtek a szomszédban lakó 70 éves férfi lakásába a X. kerületben. Betörték az ablaküveget, bementek, és ekkor vették csak észre, hogy idős szomszédjuk otthon tartózkodik, úgyhogy visszafordultak.
Ekkor azonban nem adták fel: pár órával később a lány és barátja eltakarták az arcukat, és ugyanazon az ablakon, amit az első alkalommal kitörtek, bemásztak. A 70 éves férfi ezt észrevette a zajt, odament, de a 21 éves férfi megragadta és felvezette a lakás galériájára. A fiatal pár egy karórával, egy arany karikagyűrűvel, és némi készpénzzel távozott végül.
És még ekkor sem hagyták abba, mivel két nappal később a 44 éves nő felvetette, hogy menjenek újra vissza. Lánya vele tartott, valamint egy 17 éves fiú is. Arcukat eltakarva ismét bementek a lakásba, de a férfi már készült egy újabb rablásra, ezért egy bottal a kezében várta őket, a kitört ablaknál.
Az idős úr ekkor már egy előre kikészített bottal próbált védekezni, azonban a 16 éves lány kicsavarta a kezéből a botot és azzal homlokon ütötte őt, akinek ettől vérezni kezdett a feje. Ezután a 44 éves nő egy kést szorított a nyakához, a 17 éves fiú pedig többször pofon ütötte.
A 70 éves férfi az erőszaktól úgy megijedt, hogy bevallotta, hol tartja a maradék készpénzét, amit el is vittek a sértett mobiltelefonjával, zsebórájával, és egyéb értékeivel együtt.
A Fővárosi Főügyészség közleményében arról írt, a most benyújtott vádiratukban mind a négy személyre letöltendő börtönbüntetést kérnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.