90 millióért árulják a konyakkirály kastélyát

90 millióért árulják a konyakkirály kastélyát

eladó
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 01. 10:30
Árulják Budafok egyik nevezetes épületét. A Czuba–Durozier kastély eladására a helyi önkormányzat írt ki pályázatot. A több mint 1000 négyzetméteres kastély akár a 90 milliós minimum áron megvehető.
Hofmeister Zoltán

A legnagyobb hazai ingatlanos oldalon hirdetik a Budafok egyik jelképének számító Czuba–kastélyt. A villa 1884 és 1887 között épült, romantikus stílusban Czuba-Durozier francia konyakgyáros kastélyaként. A vállalkozó Ulbrich Gyula budafoki bornagykereskedővel alapított itt üzemet, mely a századfordulótól a Péter Pál utcában álló kastélyszerű épületben működött. Czuba-Durozier 1920-as években bekövetkezett halála után a gyár is hamar megszűnt, az épületet pedig a család eladta.

Az ezt követő többszöri tulajdonosváltások végén Bathó Kálmán budafoki közjegyzőé lett, tőle vették el és államosították 1950-ben, mikor Budafokot Budapesthez csatolták. Előbb 8, majd 16 lakásos társasházzá alakították. A szocializmusban végzett felújítások során sajnos az egykori díszítőelemek szinte mind megsemmisültek, vagy eltűntek, előfordult, hogy lefestették azokat. A benne található lakások ma már korszerűtlennek minősülnek. A muemlekem.hu 2008-as írása szerint az épület műszaki állapota megfelelő, ám a mostani hirdetésben már a következő szerepel: a jelenleg üres épület teljes felújítást igényel. Az 1065 négyzetméteres ingatlanhoz egy 1186 négyzetméteres telek tartozik. A kastély 32 szobás.

A Plébánia utca felől található az egykori főbejárat, ahová lovasszekérrel is be lehetett hajtani. Ezen az oldalon a kőfal kerítés fut, ebben található a hornyolt, boltíves kapu, amit két kőoroszlán őriz. A Bors megkereste a XXII. kerületi Polgármesteri Hivatalt is, hogy miért is döntöttek az eladás mellett, és ha már ez a döntés született miért ennyire alacsony az ár? Salamon Judit, a XXII. kerületi önkormányzat sajtóreferense elmondta: a korábbi hasznosítási kísérletek nem vezettek eredményre, ezért döntöttek a nyilvános pályázat mellett. Az árról pedig közölte: az önkormányzat több, egymástól független szakvéleményt is készíttetett és a képviselő-testület ez alapján döntött a megajánlható minimális árról.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.