Vége: kilépnek a britek az EU-ból

Vége: kilépnek a britek az EU-ból

Európai Unió
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 24. 08:50
Bár még nem számolták meg az összes szavazatot, a brit közmédia, vagyis a BBC, valamint az ITV és a Sky News szerint a kilépéspártiak nyertek a csütörtökön tartott népszavazáson.
Bors

A BBC előrejelzése szerint 43 év után Nagy-Britannia otthagyja az Európai Uniót. Előrejelzésük szerint a maradáspártiak csak 48 százalékot kaptak, szemben a kilépéspártiakkal, akik 52-t.

A BBC honlapján azt írták, London és Skócia a maradás mellett állt, ezzel szemben Észak-Angliában a kilépéspártiak voltak többségben.

A piac egyből reagált a lassan biztossá váló eredményre, a font árfolyama komolyat zuhant, 1985 óta nem volt ilyen gyenge az amerikai dollárral szemben. Valószínűleg a londoni tőzsdén is komoly esések várhatóak, így a mai kereskedés felfüggesztését indítványozta pár politikus.

A korábbi baloldali Európa-miniszter, Keith Vaz szerint az emberek az érzelmeikre hallgatva szavaztak, de katasztrofális eredménye lesz a kilépésnek. Nem csak Nagy-Britanniában, hanem Európában és a világ többi részén is.

A szélsőséges populista párt, a UKIP vezetője már 20 éve kampányol a kilépés mellett. Most úgy nyilatkozott Nigel Farrage, „ez a hétköznapi emberek győzelme, a tisztességes emberek győzelme lesz”. Cütörtök kora este egyébként ő is úgy gondola, hogy a maradáspártiak győznek.

Farage és a baloldali ellenzéki Munkáspárt felszólította David Cameron miniszterelnököt, hogy ,mondjon le. Cameron írta ki a népszavazást, de a maradás mellett kampányolt.

A miniszterelnök pártja megosztott volt a népszavazás előtt. A korábbi londoni polgármester, Boris Johnson a kilépés mellett állt, ugyanakkor társaival egy olyan levelet írtak, amiben Camerontól azt kérték, maradjon.

Egyelőre azt nem tudni, hogy a kilépés mivel jár majd, így a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok jövője is bizonytalan, ahogy az is, hogy ezek után Magyarországról érkezhetnek-e az országba újabb munkavállalók. A kilépést szorgalmazók közül sokan ugyanis, pont azért szavaztak így, mert úgy érezték, az EU más országaiból érkezők elveszik a munkájukat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.