2014-ben még az államtitkárok keresték a legtöbbet a kormányban, a legfrissebb, 2015-ös személyi jövedelemadó-bevallások szerint viszont már a minisztereké az elsőség a fizetések terén. Idén négy miniszter és egy államtitkár vezeti a rangsort.
TOP ÖT
1. A listát Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vezeti 52,5 millió forintos jövedelemmel. Ô nemcsak miniszterként, hanem ügyvédi irodája révén sem keres rosszul.
2. Pintér Sándor belügyminiszter több mint 41 millió forintnyi jövedelemrôl számolt be. Ezzel az összeggel ő lett a második helyezett.
3. A harmadik helyen egy államtitkár áll: Vízkelety Mariann az igazságügyi kapcsolatokért felelős. Mintegy 25 milliós javadalomról írt a bevallásban.
4. Trócsányi László igazságügyi miniszter a negyedik helyre szorult. Ő pár százezer forinttal lépte át a 24 millió forintos határt.
5. Ötödik helyen áll Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő 24 millió forintos jövedelemrôl számolt be. Kimondottan jó évet tudhat maga mögött: ötmillióval többet keresett annál, mint amit 2014-ben kapott.
Legnagyobb visszaeső
A tavalyi bevallásokban még Sonkodi Balázs stratégiai ügyekért felelős államtitkár szerepelt az élen, 280 millió forintos jövedelemmel. Idén már csak valamivel több mint 21 millió forintot vallott be.
Átalakult a mezőny
A legjobban kereső kormánytagok listáján többen is hátrébb szorultak. Szabó László és Palkovics László államtitkárok tavaly dobogósok voltak, több mint 100 milliós keresetükkel. Szabó 2015-re 12 millió forintot vallott be, míg Palkovics 22 milliót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.