Aktuális

Molnár Gyula meccs helyett kampányolt

M. R.

Létrehozva: 2016.06.27.

Bár volt jegye az Izland–Magyarország Eb-meccsre, inkább kampányolni ment a szombaton MSZP-elnökké választott Molnár Gyula, aki véget vetne a Gyurcsány-fóbiának.

Elbukta a pártelnökséget Tóbiás József: a politikus 133, míg kihívója, Molnár Gyula 176 szavazatot kapott a küldöttektől a budapesti MSZP-kongresszuson tartott választás második fordulójában. Molnár nyerte az első fordulót is, akkor esett ki a másik két jelölt: Harangozó Tamás 67, míg Szanyi Tibor 45 szavazattal.

A Bors kérdésére, hogy győzelmével véget értek az MSZP-n belüli viszályok, Molnár közölte: szeretné, ha egy jelképes dobozba zárnák a szocialisták összes belső baját, sérelmét, azt ő be fogja tenni az elnöki páncélszekrénybe, és két évig – a következő parlamenti választás utánig – hozzá sem nyúlnak.

– Nem vagyunk olyan sokan, hogy most bárkit elengedjünk, mindenkire számítok, aki most nem került be a pártvezetésbe – tette hozzá az új pártelnök. Molnár Gyula nem akar harcolni, inkább együttműködne a második legerősebb baloldali párttal, a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalícióval (DK).

– Aki egyszer már volt miniszterelnök ebben az országban és leváltották, annak nem szabad még egyszer ilyen szerepet vállalnia – utalt Gyurcsányra a pártelnök. Ennek ellenére szerinte az MSZP-nek ki kell keverednie a Gyurcsány-fóbiából, mert a DK-ra és szavazóira szükség van az Orbán-kormány leváltásához. – Molnárnak ugyan volt jegye a Marseille-ben rendezett Iz­land–Magyarország mérkőzésre, de mégis kihagyta.

m– A barátaim azt mondták: vagy kimegyek a meccsre, vagy pártelnök leszek. Az utóbbi mellett döntöttem, így a fiam a barátjával nézhette meg a meccset. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya