Rájár a rúd a szocialistákra: képviselőjelöltjük csúnyán kikapott a vasárnapi dunaújvárosi önkormányzati választáson. Nem csoda, hogy Tóbiás József pártelnököt egyre jobban szorongatja a másik három elnökjelölt. Azonban hiába mérkőzhettek volna meg az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában, végül egyikük sem vett részt a vitában.
Szanyi Tibor a Borsnak azt mondta: ő azonnal elvállalta a vitát, és részt vett volna bármilyen feltétellel, ha a többi jelölt nem mondja le.
Tóbiás József viszont azt közölte: a párt személyi kérdései elsődlegesen a párt tagjaira tartoznak, a versenyt a belső fórumokon kell megvívni.
Harangozó Tamás elnökjelölt szerint azonban Tóbiás szinte soha nem vesz részt a belső vitákon a másik három jelölttel. Harangozó elvállalta volna a tévévitát, de csak ha mind a négy jelölt megjelenik. Amikor megtudta, hogy Tóbiás és Molnár Gyula visszamondta a részvételt, ő is így tett.
Molnár Gyula szintén részt vett volna a négyfős vitában, de állítja: az MSZP sajtóosztálya arról tájékoztatta, hogy Baló producerei csak párban engedték volna vitázni a jelölteket, mert négyen egyszerre nem fértek volna be a műsorba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.