Eszter és Balázs kikapcsolódni ment egy ismerősükhöz egy Kijev melletti településre. Házigazdájuk egyszer áthívta a haverjait magához, ekkor történ a horrorisztikus eset – amiről a Blikk számolt be.
A házigazda fél órára otthagyta a magyar párt és a barátait, amikor a magyar lány nem találta a telefonját. Később kiderült, az egyik haver rakta zsebre. A lány ekkor összeszólalkozott velük, majd dulakodni kezdtek, és leesett egy tévé.
A tönkrement tévé miatt a házigazda előbb két-, majd négyezer eurót követelt a párttól, ami átszámítva mintegy 1,3 millió forint. Persze, nem volt náluk ennyi pénz.
A magyar fiút erre összeverték, a lányt pedig egy másik szobába vitték, hogy utalja át akkor a bankkártyájáról a pénzt. „Zsinórral odakötöztek egy székhez, majd egy zacskót húztak a fejemre, amit a nyakamnál el is kötöttek egy kábellel. Azt hittem, megölnek” – mesélte a lány.
Aztán levették a lány fejéről a zacskót, de csak azért, hogy lássa, a barátja fejéhez egy fegyvert tartanak, hátha így a pénz átutalására tudják őket bírni. Eszterék azonban így sem tudták teljesíteni a követelésüket, a lánynak valamit egy injekciós tűvel adtak be, amitől csak másnap tért magához.
Viszont ekkor senki sem tartózkodott a házban, kimenekült, és egy arra járó busz sofőrjétől kért segítséget. Barátját másnap engedtk el a túszejtők.
Eszter kint Ukrajnában feljelentést is tett, majd hazatérve a magyar rndőrséget is megkereste, de ott nem tudtak neki segíteni, mert az ügy a kinti rendőrséghez tartozik. A lap szerint az ukrán jogban az eset csak garázdaságnak számít, mintha csak egy kukát löktek volna fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.