Aktuális

Hat éve nem szólal fel a Parlamentben – 64 milliót vitt haza

M. R.

Létrehozva: 2016.06.14.

Soha nem szólalt fel a parlamenti üléseken, kerülte a bizottsági munkát, a sajtót és a lakossági fogadóórákat is a fideszes Bíró Márk.

Forrás: MTI

Hétfőn véget ért az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, nyáron megpihenhetnek a fáradt képviselők. És azok is, akik a szavazógombok nyomogatásán kívül mást nem nagyon csináltak. A legpasszívabb honatya minden téren a fideszes Bíró Márk. És nem csak azért, mert amióta először, 2010-ben bekerült az Országgyűlésbe, egyetlen egyszer sem szólalt fel az üléseken.

Bíró a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának is tagja. Azonban a 2015-ös őszi ülésszak kezdete óta lezajlott 23 bizottsági ülés közül mindössze ötön vett részt, a többin csak helyettessel, vagy meg sem jelent. Ráadásul, mivel a Fidesz országos listájáról, és nem egyéni választókerületi képviselőként került be az Országgyűlésbe 2014-ben, képviselői fogadóórát sem köteles tartani. A részvételével zajló lakossági fórumoknak sem találtuk nyomát.

Csípős

Szótlan háttéremberekre szükség van minden pártban. Csak azokat nem szokás képviselőnek kinevezni, és a párt helyett az ország kasszájából fizetni. » Molnár Richard

Bíró az utolsó interjúját 2012-ben adta, és 2013-ban válaszolt utoljára írásban újságírónak. A politikus akkor közölte: a választók képviseletének csak egyik formája a felszólalás, de ő maga inkább a frakcióüléseken, a munkacsoportokban és egyeztetéseken vesz részt. A Bors megpróbált kapcsolatba lépni Bíró Márkkal a Fidesz sajtóosztályán keresztül, de nem kaptunk visszajelzést.

A középfokú végzettségű, politikusi karrierje előtt autószerelőként is dolgozó Bíró képviselői alapfizetése havi bruttó 748 ezer forint a 2014-ben bevezetett illetményemelés óta. Ehhez jön még az üzemanyagkártya és a lakhatási támogatás. A jelenlegi ciklusban Bíró 17 millió 952 ezer forintot keresett a választópolgárok által érzékelhetetlen munkával, 2010 óta pedig nagyjából 64 millió forintot vihetett haza.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005211
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya