Cápa támadta meg edzés közben Maria Korcsmarost a dél-kaliforniai partoknál. Az 52 éves, Kanadában született nő az Ironman-triatlonra készült, amikor több mint száz méterre a fürdőzőhelytől lerántotta a ragadozó. Amerikai orvosai szerint Maria fizikai erőnlétének köszönheti az életét. A cápa a vállán, illetve a medencecsontjánál harapta meg, de a nő a víz felszínén tudta magát tartani, amíg a segítség megérkezett.
Kelsey Eiben, Orange County szóvivője szerint a háromgyerekes anya nem került sokkos állapotba, és jelenleg lábadozik egy kaliforniai kórházban.
– Maria állapota stabil, túl van az életveszélyen. Utánozhatatlan, ahogy a támadás után is magánál volt, illetve, hogy így küzdött az életéért – mondta dr. Philip Rotter orvos. Ápolói szerint az aerobik- és személyi edző Maria nagyon erősnek és nyugodtnak tűnik, utóbbi még őket is megdöbbentette. Nemrégiben boldogan tette ki közösségi oldalára, hogy sikerült megtennie harminc métert egyedül, de a cápa fognyomait valószínűleg örökké viseli majd. Chris Lowe biológus szerint a cápák növekvő számuknak köszönhetően így is egyre közelebb merészkednek a parthoz. A fürdőzőhelyektől kevesebb mint száz méterre már lehet látni akár nagy fehér cápát is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.