Korábban a BorsOnline oldalain is beszámoltunk annak a wisconsini férfinak a brutális tettéről, aki szeptember 11-én lefejezte 68 éves édesanyját, majd közölte szobatársával, hogy nincs miért aggódni, mert csak egy földönkívüli klónnal végzett. A hatóságok kérdésére is csak azt felelte: akit megölt, nem is az anyja.
Matthew Skalitzky tárgyalása szerdán ért véget: a bíróság bűnösnek találta, ám pszichiátriai szakvélemény alapján mégsem börtönbe küldik. Sejthető volt, hogy a szakember megállapítja: a tett elkövetésekor a most 41 éves férfi nem volt szellemileg ép.
Skalitzky egyébként a tárgyalás első szakaszában - csakúgy, mint a lefejezést megelőzően - nem szedte gyógyszereit, amik kordában tartották pszichés betegségét. Ennek következtében még áprilisban is úgy tartották: nem alkalmas arra, hogy megtartsák a tárgyalását. Gyakorlatilag még az ellene felhozott vádakat sem fogta fel.
Április óta újra gyógyszerezik - szerdán pedig tiszta elmével hallgatta végig a bíró döntését, amiben bűnösnek mondták ki, valamint életfogytig tartó kényszerkezelésre ítélték egy elmegyógyintézetben - írja a Wisconsin State Journal.
Az ítélet pontos helyének és hosszának hivatalos kiszabása egy későbbi tárgyaláson történik majd - ám mindez már csak formalitás lesz. Skalitzky a törvények értelmében hathavonta nyújthat be kérelmet állapota felülbírálására, ugyanakkor Stanley Woodward, a férfi ügyvédje szerint nem valószínű, hogy a férfi a közeljövőben benyújtson bármilyen hasonló kérelmet, illetve hogy azt egy bíró is jóváhagyja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.