Visszakapta a jogsiját az ittas biciklis

Visszakapta a jogsiját az ittas biciklis

jogosítvány
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 04. 12:00
Hu-Zo

Újra vezetheti gépkocsiját a 68 éves törökszentmiklósi Sáros Imre, akit ittas kerékpározáson kaptak tavaly október 20-án a rendőrök. Mint arról a Bors korábban beszámolt: a Szolnoki Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – december 9-én 165 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta, és fél évre bevonták a jogosítványát is, mert néhány sör elfogyasztása után vezette elektromos kerékpárját. 

Dr. Pataky Csaba, az idős férfi ügyvédje tárgyalás megtartását kérte. Szerinte, mivel a kerékpár teljesítménye háromszáz watt alatti, ezért kerékpárnak minősül, amit vezetésre alkalmas állapotban főútvonalon lehet használni. A márciusi tárgyaláson a bírónő a büntetést kilencvenezer forintra, az eltiltást pedig négy hónapra csökkentette. Egy kúriai eseti döntésre hivatkozott, amely szerint az ittas járművezetést elkövető akkor is eltiltható a járművezetéstől, ha olyan járművet vezetett, amely nem kötött engedélyhez. Az ügyvéd szerint azonban az eseti döntés nem bír kötelező jogszabályi erővel. 

– Több bíróval is beszéltem, aki azt mondta, ő nem ítélte volna el Sáros Imrét. Ezért felmentésért fellebbeztünk – közölte lapunkkal az ügyvéd. Mivel március 9-én a négy hónapos eltiltás letelt, Sáros Imre újra vezetheti az autóját, de felmentés mégis fontos lenne. Ha ugyanis másodfokon is elmarasztalják, akkor addig nem ülhet a volán mögé, amíg nem vesz részt képzésen. Mivel több kategóriára is érvényes a jogosítványa, ez 3–400 ezer forintjába is kerülhet – mondta az ügyvéd.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.