Halottak napja előtti éjszakán tették ki irodájából a vállalkozót az épületből, amit ő előtte hosszú évekig újított fel – állítja a vállalkozó. Zsolt Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth Kálmán téri épületét hozta rendbe. Az ingatlan egy apácarend tulajdonában volt, a nagyobb részét pár éve adták el az egyetemnek, ahol azóta is működik a bölcsészkar. A felújítás alatt Zsolt Péter irodája az épületben működött. És most azért tüntet a térnél, hogy a 400 millió forintot, amit beletett, végre megkapja.
– Azon az éjszakán megjelent a biztonsági szolgálat, kitettek az irodából, hajnali kettőre lecserélték a zárakat. Az apácarend levélben annyit írt, megtört a bizalmuk – mondja Zsolt Péter. Pedig az iparkamara választott bírósága neki adott igazat.
– Szakvélemény mondja ki: a felújítás 600 millió forinttal növelte is az ingatlan értékét. Ami addig évi 25 milliós veszteséget termelt. A bizalom nem akkor tört meg, amikor kábelek lógtak a falból, hanem amikor szinte készen voltunk – mondja Péter.
Ekkor váratlan fordulat történik: a rend ügyvezetője lép oda, egy férfi.
Felújítás? Ha látja a felújítást, mutassa meg! Ez nem ér meg 400 milliót
– mondja, de hiába említjük a bírósági döntést, azt mondja: arról nem kíván vitatkozni.
– Szeretnénk az egész épületet felújítani – köszön el. – Persze, hiszen még kétszer annyit rá lehetett volna költeni – legyint Zsolt Péter, akit igazán az háborított fel, amikor az apácarend azt közölte: nekik keletkezett 1,9 milliárdos káruk.
– Tehát nem tettem bele még többet, amit ki lehet lopni a zsebemből? Ezek az emberek nap mint nap tükörbe néznek, imádkoznak. És ez nem csak az én pénzem, a barátaimé is, és jelenleg azt sem tudom, a tízezres villanyszámlát hogy fizetjük ki – panaszolja Zsolt, aki három gyermek édesapja. Érzi, előbb-utóbb kénytelenek fizetni neki, de az újabb egy év. Magasabb egyházi fórumokon is próbálkozott, de elzárkóztak a tárgyalástól.
– Talán azt hitték, nem pereskedem, hiszen már mindenemet ráköltöttem az épületre. De muszáj harcolni. Ez egy nagyon kicsi rend, hat-hét apácával, és nem tehetnek róla, miről döntenek a vezetőik. De legalább tisztességesen elszámolnának. Csak ennyit kérek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.