Nem csak szájakban turkált az aberrált fogorvos

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 26. 23:00
Bors

Az egykor fogorvosként dolgozó Luis Ramos szerdán bűnösnek vallotta magát, miután a vád bebizonyította: 13 hölgy páciensét zaklatta szexuálisan, miközben a nők a fogorvosi székben altatás alatt álltak. A 36 éves férfi akár 15 év börtönt is kaphat, ha augusztus 26-án számára kedvezőtlen ítélet születik.

Ramos áldozatai 17 és 63 év közöttiek voltak, és vallomása miatt nem is idézték be őket tanúként. A férfi orálisan és vaginálisan is közösült a bódult nőkkel, akik már csak azt szeretnék, hogy az ügy végre véget érjen. Sokan közülük a mai napig nem tették túl magukat a történteken, és rettegnek tőle, hogy szembenézzenek az erőszaktevővel. Ramos egy éven keresztül 2015 és 2016 januárja között garázdálkodott, és általában olyan pácienseket, akiknek a bölcsességfogukat műtéti úton, altatással távolították el.

Az esetek nagy részéről videós bizonyítéka is van a hatóságoknak, ugyanis a fogorvosi rendelő biztonsági kamerája több száz órányi felvételt rögzített. Ezeken látni, ahogy egy 17 éves lányt először csak megtapogat, majd a péniszét a mellei közé helyezve onanizál. Éppen ezért nincs kizárva, hogy még több esettel vádolják meg, ami a büntetési tételt 18 évre is növelheti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.