Aktuális

Kórházi ágyán szólalt meg a Borsnak Vivien, a félholtra erőszakolt lány

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.05.09.

Fizikailag jobban van, a lelke azonban nem gyógyul a 18 éves Sz. Viviennek, akit brutális módon megerőszakolt a vele egyidős T. Patrik. A fiatal lány kórházi ágyán beszélt állapotáról a Bors újságírójának.

Forrás: Bors

Üveges tekintettel néz a semmibe kórházi szobájában Sz. Vivien. A fiatal, törékeny lány nehezen formálja a szavakat.

– Köszönöm szépen, hogy meglátogattatok, de egyszerűen nem bírok beszélni arról, ami történt velem. Majd egyszer, talán. Annyit elmondhatok, hogy jobban vagyok, a doktor úr azzal biztat, hogy hamarosan hazamehetek. Egyelőre nagyon fáj mindenem, a testem és a lelkem egyaránt. Nem tudom, képes leszek-e feldolgozni – mondta alig hallhatóan Vivien a Borsnak. 

Amit Viviennek fel kell dolgoznia, ép ésszel szinte felfoghatatlan. A lány randevút beszélt meg T. Patrikkal április 30-ára egy XI. kerületi parkba. A találkozó létre is jött, egy internetes kommentelő azt állítja: látta a fiatalokat békésen üldögélni egy padon. Eddig tisztázatlan okokból azonban a fiatalember egyszer csak megvadult, és brutális módon megerőszakolta, majd félholtra verte Vivient. A lány csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti az életét. Úgy tudjuk: a belei olyan mértékben károsodtak, hogy több műtétet is végrehajtottak rajta. Az utóbbi napokban több kórházban is megvizsgálták Vivient, majd visszakerült oda, ahol először ellátták.

A Bors megtalálta a lány egyik ismerősét is.

– Rettentően aggódunk Viviért, félünk, hogy az őt ért trauma miatt megpróbál majd véget vetni az életének. Elképzelni sem tudom, hogyan fogja valaha feldolgozni, ami vele történt. Azt hallottam, hogy rémálmok gyötrik. A legszörnyűbb, hogy most még valamelyest lefoglalja a testi gyógyulása, de utána jön majd a teljes lelki üresség. Az pedig maga a pokol – kesereg az ismerős. 

A lányt megbecstelenítő T. Patrik a bíróságon azt vallotta, hogy nem emlékszik semmire, mert akkor már napok óta részeg volt. Jelenleg előzetes letartóztatásban van az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. 

A Bors megtudta: T. Patrik nem hagyományos középiskolában tanult, hanem egy olyan intézetben, ahol drogproblémákkal küzdő és viselkedészavaros fiataloknak segítenek visszailleszkedni a társadalomba. Facebook-profilja szerint a fiú nagyon szereti a punkzenét, erre utal tarajos frizurája és ruhái is. Azt sem titkolja, hogy szereti az alkoholt: egyik képén fényes nappal kannás bort iszik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958412
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958412
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák