Vége: feladja a harcot a fekete ruhás nővér

egészségügy
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 02. 16:30
Visszavonul a közéleti szerepléstől Sándor Mária, a Péterffy kórház ápolónője, aki fekete ruhában kezdett el tiltakozni az egészségügyben dolgozók helyzete ellen még 2015 tavaszán.
Bors

Arra hivatkozva, hogy elfáradt, és úgy érzi, hogy nem tudja legyőzni a korrupciót, visszavonul a közéleti szerepléstől Sándor Mária, akit fekete ruhás nővérként ismerhetett meg az ország. Sándor szombat reggel egy terjedelmes blogbejegyzésben vallott érzéseiről. Ebből idézünk most.

„Egy év telt el, mióta meghirdettem a feketeruhás hétvégéket. Nem vagyok politikus. Nem vagyok egészségügyi vezető. Ember vagyok. Nő vagyok. Anya vagyok. Ápolónő vagyok. Csak egy ápolónő, aki megpróbálta a lehetetlent. (...) Ezt a csatát bebuktam. Feladom! (...) Túl sokat vesztettem”

„Mégis megérte, mert olyan emberekkel találkoztam, akik jók. De úgy látszik, mégis mi vagyunk kevesebben. Ott leszek mindenhol, ahol az igazságért állnak ki a jó emberek. Ott leszek mindenhol, ahol Magyarország a szabadságharcát vívja a rajta uralkodó gonosz felett.”

„Megtaláltok, ha segíthetek, de elől menni már nem tudok . Túl sokat vesztettem. Szégyelld magad hiteles egészségügyi vezetés, szégyelld magad Ország vezetés, hogy hagyod a Magyar Embereket szenvedni és meghalni.”

„Én szégyellem, hogy elfáradtam. Elnézést kérek, de csak egy ápolónő vagyok. Köszönöm szépen a Társaimnak a kitartást (pihenhettek), köszönöm szépen a hiteles Médiának a tudósításokat és Köszönöm szépen Magyarország, hogy értettétek miért indultam. Mindent köszönök, de célom nem értem el. Bocsánatot kérek! 

Szeretlek Kolléganők és Kollégák, de a korrupciót legyőzni nem tudom”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.