Újabb fordulat a fagyállós gazda ügyében

fordulat
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 04. 12:30
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség visszavonta a vádat képviselő ügyészek fellebbezését.
Bors

Mégsem kér enyhébb büntetést a fagyállós borosgazdára a vádat képviselő ügyészség - írja a Népszabadság.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint nem túl szigorú, hanem túlságosan enyhe büntetés a borát fagyállóval megmérgező vácszentlászlói gazdára kiszabott hét év börtön. A lap úgy tudja, a hatóság ezzel indokolta, hogy visszavonta az ügyészek korábbi, a vádlott büntetésének enyhítését kérő fellebbezését.

Itthon nagyon ritka, hogy a vádat képviselő ügyészek kérjenek enyhítést egy büntetőügyben, de itt most mégis ez történt. A vádlott érdekében tavaly novemberben nyújtott be fellebbezést a Pest Megyei Főügyészség. Gyugyi Csilla, a főügyészség szóvivője akkor az Origónak azt mondta, a férfit eredetileg életveszélyt okozó testi sértéssel vádolták, amit a tárgyaláson halált okozó testi sértésre módosítottak.

A törvényszék ennek ellenére a férfit több emberen elkövetett emberölés kísérlete, valamint több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek, és első fokon hét év börtönre ítélte.

Az ügyészség szerint viszont a gazda még “eshetőlegesen” sem akart embert ölni. Ezért történt az, hogy a vádlott érdekében nyújtottak be fellebbezést. Azt szeretnék, ha a bíróság megváltoztatná a bűncselekmény minősítését.

A fellebbviteli ügyészség most viszont arra hivatkozva vonta vissza a fellebbezést, hogy kétszeresen minősített emberölés kísérletéért a hét évnél jóval szigorúbb büntetést kellett volna kiszabnia a bíróságnak.

Ha az elsőfokú per végén az ügyész nem kért súlyosabb büntetést, később már nem teheti ezt meg. Így a következő, másodfokú tárgyalás tétje, hogy marad-e a borosgazdára első fokon kiszabott hét év, vagy a bíróság enyhít az ítéleten.

A vád szerint V. Pál 2013. októberében észrevette, hogy megisszák a borát, ezért akarta megbüntetni a tolvajt. Öt liter fagyállót vásárolt, amiből pár litert a meggyboros hordóba öntött. A borból újra lopó Sz. László pár nap múlva veseelégtelenségben meghalt.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.