Aktuális

Szörnyethalt a magyar exminiszter lánytestvére

Bors

Létrehozva: 2016.04.22.

Gyászol Gyenesei István, az egykori önkormányzati miniszter húga autóbaleset áldozata lett.

Újabb pótolhatatlan veszteséggel kell szembenéznie a Gyenesei családnak. A Gyurcsány-kormány önkormányzati miniszterének lánytestvére a 67-es úton, Bőszénfa és Simonfa között halálos autóbalesetet szenvedett. A rendőrségi jelentés alapján kedd délelőtt eddig tisztázatlan körülmények között a nő autójával letért az úttestről és egy fának csapódott. Információink szerint a volt miniszter testvére szörnyethalt, a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Gyenesei István Facebook-oldalán is elbúcsúzott testvérétől.

– A kis­hú­gom volt, örökre az is marad. Egy tőről fakadtunk és soha el nem szakadtunk. Most ne­héz, sőt lehetetlen választ találni a miértre. Ancsika ér­telmetlen halála is rá kell döbbentsen bennünket arra, hogy jobban meg kell becsülnünk az életünk napjait és egymást. Szállj kismadár! Már sokan várnak téged ott az örök fény honában, akik itt a földi létben is szerettek Téged. Isten veled!

Gyenesei István három évvel ezelőtt imádott feleségét, Juditot veszítette el. Hiába bízott benne mindenki, a háromgyerekes édesanyát legyôzte a gyilkos kór. A volt miniszter és felesége még az általános iskolában szeretett egymásba, majd 1970-ben hivatalosan is összekötötték az életüket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974010
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974010
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat