Rejtélyes ufókör sokkol Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 09. 11:30
Csodájára járnak a helyiek egy hirtelen megjelenő szabályos körnek Hódmezővásárhelyen.
H. Z.

Egyik napról a másikra rejtélyes kör alakult ki Hódmezővásárhely határában. A fű elszíneződött, a moha is kiszáradt – írja a promenad.hu. A he­lyiek nem tudják mire vélni a jelenséget, mely egy tanya közelében látható.

A szabályos kört egy földút és egy villanypásztor is keresztezi. A különös képződményben a fű egészen sötét színű lett, a moha pedig hirtelen elszáradt.

A lakók elmondása szerint a kutyák ugattak ugyan, de semmi más zajt nem hallottak. Azt, hogy mi vagy ki okozta a rendkívül különös jelenséget, nem tudják.

– Sokáig tanulmányoztam gabonaköröket. Ezeket a fotókat vizsgálva két dologra tudok gondolni elsősorban – mondja Kriston Endre. A Ryufor Alapítvány – Magyar UFO Kutatási Központ igazgatója szerint elképzelhető, hogy egy gömbvillám okozta mindezt, bár azt gyorsan hozzátette, hogy ez a jelenség elsősorban nyáron alakul ki. A másik variáció ezért valószínűbb.

– Az, hogy a kutyák ugatni kezdtek, de az emberek semmilyen zajt, zörejt nem hallottak, attól is lehet, hogy egy ismeretlen eredetű objektum ereszkedett itt le egészen alacsony magasságba. Mivel ezek a szerkezetek hangtalanul közlekednek, elképzelhető, hogy egy ufó szállt le itt – mondta Kriston.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.