Mautner Zsófia - Regénye ihlette a kínai csirkét

Igaz, a különleges receptekért is odavan, és az is tény, hogy több száz darabos szakácskönyvgyűjteménye kezdi kinőni lakását. Magyarország leghíresebb gasztrobloggere bevallotta: szívesen eltéved kedvenc török írójával és együtt sír Gárdos Péter szüleivel.

– A konyhában vagy a nappaliban nagyobb a könyvespolca?

– A konyhában főzök, a nappalimban a szépirodalmat, a hallban pedig a szakácskönyveket és a szakmai kiadványokat tárolom… Vagyis ez volt az alapkoncepcióm, de az utóbbi tér már annyira zsúfolt, hogy a gasztronómiai kötetek kezdik kiszorítani a regényeket a nappaliból.

– Úgy tudom, gyűjteménye is van.

– Büszke vagyok szakácskönyv-kollekciómra, de nincsenek benne egyenként nagyon értékes tételek, viszont összesen körülbelül hétszáz kötetet gyűjtöttem az elmúlt tizenöt év alatt. Amikor nemrégen összeadtam, mennyibe került mindezt beszerezni, rájöttem, ebben van vagyonom nagy része.

– Szakácskönyvekből mindenevő?

– Alapvetően mindenre kíváncsi vagyok, de megtanultam szelektálni. Inkább azokat szeretem, amikben személyes történeteket is olvashatok vagy egy speciális témára vannak felfűzve. Azért az tény, hogy a szakácskönyv számomra munkaeszköz, tehát nem csinálok lelkiismeret-furdalást magamnak, ha újabbat szerzek be. Az utazásaim során szívesen vásárolok a legfrissebb könyvekből. Akkor veszek meg egy receptkönyvet, ha legalább három receptet találok benne, ami felkelti az érdeklődésem, vagy máshol nem láttam.

Azt kívánja, amiről olvas

– Gasztroblogján nemcsak izgalmas ételeket, könyvet is ajánl.

– Ha egy könyv a kulináriával kapcsolatban inspirál, szívesen közzéteszem a blogon. Szépirodalmat ritkán osztok meg itt, pedig azt is nagyon szívesen olvasok. De vannak olyan gasztrokötetek, amik irodalmi értékkel bírnak: ezeket kifejezetten kedvelem, hiszen ötvözik mindazt, amiben kedvemet lelem, a szép nyelvi megoldásokat és a pazar ételeket.

– Ezek szerint van olyan receptje, amit olvasmányélménye ihletett.

– Igen, a kínai omlós csirke! Nicole Mones Az utolsó kínai séf (The Last Chines Chef) című könyve inspirált. Annyira sokszor beszéltek erről az ételről a könyvben, hogy muszáj volt kipróbálnom. A regény egyik legdrámaiabb és legmeghatóbb jelenete alatt hangzik el egy párbeszéd ennek elkészítéséről. Maggie, a hirtelen megözvegyült újságíró Pekingbe utazik, mert férje tragikus halálát követően egy kínai nő apasági pert indít, és azt állítja, hogy egy ötéves gyermeke van tőle. A nehéz küldetést megkönnyítendő, Maggie kiadója megbízza, hogy készítsen portrét Sam Liangról, az utolsó kínai császári főszakács unokájáról, aki éttermet nyit és az olimpiai nemzeti szakácsválogatott tagjait kiválasztó versenyre készül. Persze szerelem, dráma, minden jön, közben pedig rengeteget tudunk meg a kínai gasztronómiai kultúráról, annak változásairól, filozófiájáról, emblematikus, szimbolikus ételeiről és sokat főznek. Előfordul az is, hogy ha egy szerző többször utal regénye világának gasztronómiájára, akkor ehhez kapcsolódó receptek kezdenek foglalkoztatni, ilyen ételeket készítek szívesen.

Boldogság a nyomasztó realizmus

– Mit olvas most kikapcsolódásként?

– Utazás közben rengeteget olvasok, ezért sosem okoz gondot, ha késik a járatom vagy kietlen terminálokon kell várakoznom. Legutóbb tajvani utam közben Gárdos Péter Hajnali láz című könyvét faltam fel. Nagyon tetszett ez a megható történet, ami a szerző holokauszt-túlélő szüleinek szerelmét dolgozza fel. Az utóbbi fél évben nagy hatással volt rám Dragomán György Máglyája, amelyben a főhős, Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre és megbocsátani. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. Nagyon fontos, hogy sodorjon a történet, de ez a könyv a nyelvezete miatt is a kedvencem. Imádom, ha visszaolvasok csak azért mondatokat, mert annyira szépen írták meg őket. Ez pont ilyen.

– Most magyar szerzőket említett, de úgy tudom, kedvenc szerzői közé tartozik Alessandro Baricco, Philip Roth és Le Clézio.

– Írásaik kellőképpen realisták, abszurdak és nyomasztóak. Nem tudatosan választottam őket, de valamiért kedvelem az ilyen regényeket és novellákat. Nyelvileg mindegyik szerző briliánsat alkotott, két Nobel-díjas is van közöttük.

– „Boldogságra hajlamos alkat”, érdekes, hogy olvasmányokban mégis a kissé nyomasztó munkákat forgatja.

– A meseszerű történeteknél az ő valósághű írásaik jobban megfognak, de tévedés lenne azt hinni, hogy könnyedebb témák nem érdekelnek. Nagy kedvencem a török írónő, Elif Shafak, tőle minden megvan, habzsolom színes és egzotikus írásait. Az isztambuli fattyú című kötete a kedvencem, amely buja, színes, családi történetet dolgoz fel egy házban kilenc nővel és még több titokkal, gasztronómiai utalásokkal. Mivel Isztambul a kedvenc városom, egy ilyen tematikájú könyv könnyen megszólít. A szerző más köteteiben is számomra szimpatikus módon ötvözi a mai, multikulti társadalmat a történelmi, kulturális gyökerekkel.

– Igazi kozmopolita, hisz a világ annyi pontján élt már. Mintha a könyvekkel is utazna…

– Igen, egy jó történet beszippant és magával visz más kultúrákba, új helyekre kalauzol a fotelomban.  

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!