Fulladt a felesége, zsibbadt a bal karja, de hiába hívta a mentőket Kovács István. Csak akkor indultak el, amikor a férfi felesége már eszméletlen volt. Az asszonyt nem tudták megmenteni.
Egy kisimult vonal az EKG-papíron és egy mentési dokumentációs lap hever az asztalon Kovács Istvánnál. Kovács Istvánné Anna szerda hajnalban a férje kezei között halt meg. Az Országos Mentőszolgálat hivatalos dokumentuma szerint a férj hajnali 1 óra 21-kor hívta a mentőket, az egység 25 perccel később, 1 óra 46-kor indult el a szegedi Lomnici utcába, 1 óra 50-re értek ki. Az asszonyt már nem tudták megmenteni.
A családfő és a fia nehezen találja a szavakat, a feleség és édesanya elvesztése fájdalmas tragédia, a félig üresen maradt otthon minden szeglete Annára emlékezteti a családot.
– Torokfájásra panaszkodott, valamint arra, hogy fáj a válla, bal keze. Szerdán elmentünk a körzeti orvoshoz, beutalták a kardiológiára. Hazajöttünk, lepihent. Már este volt, amikor felkelt, nem tudott tovább feküdni. Fájdalomcsillapítót vett be, hajnali egy óra lehetett, amikor kértem, menjünk el az ügyeletre. Nem tudott felöltözni. Rosszul érezte magát, felhívtam a mentőket – emlékezett a Délmagyarországnak a szerdai hajnalra Kovács István. Az idős férfi szerint felesége fulladt, amikor a mentőknek szóltak.
– Először egy nő vette fel a telefont, kérdezte, mi a probléma. Anna hangja is belehallatszott a beszélgetésbe. Kértem, sürgősen küldjenek mentőt. Azt mondta, rendben van – folytatta Kovács István.
A férj megmutatta a mentőktől kapott papírt, de nem érti, miért vártak 25 percet az indulással. Ahogy azt sem, miért az került rá, hogy a kiérkezéskor már 20 perce eszméletlen volt.
– Az első hívás után 8-10 perc telhetett el, egyre rosszabbul lett. Újra telefonáltam, ekkor egy férfihang jelentkezett. Mondtam neki, hogy fullad a feleségem, küldjenek mentőt. Azt válaszolta, úton van az ügyeletes orvos – mesélte a családfő. Kovácsékhoz még ekkor sem indult el a rohamkocsi, a harmadik telefonnál már eszméletlen volt Anna.
– Tiszta ideg voltam, az utolsó hívásnál a diszpécser azt magyarázta, hogyan élesszem újra a feleségem. Nem lélegzett. Próbálgattam a szívmasszást, mire ideértek, vége lett – mondta Kovács István, majd lemondóan hozzátette, ilyen a magyar egészségügy.
Kovácsék 53 évig voltak házasok. A férj szomorú mosollyal mutatta, a felesége szép asszony volt, ezért vette el. A hálóban lévő családi fotón vidámak, Kovács István szerint ma is azok lennének, ha az első hívás után azonnal küldik a mentőt. A család úgy gondolja, Kovács Istvánné jó egészségi állapotban volt, jobban, mint egy átlagos 74 éves.
– Lehet, hogy így volt megírva. Talán ha hamarabb elmennek az ügyeletre, akkor még élne az édesanyám – tette hozzá ifjabb Kovács István. Az ajtóban búcsúzóul azt kérdezték: mi van azokkal, akik nem a városban laknak? Hozzájuk mikor indul el a mentő? Ha mentőt kérnek, miért ügyeletes orvost indítanak útnak?
A lap kérdéseivel megkereste az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetét, hogy megtudja, miért vártak 25 percet a mentőindítással. Ezidáig nem kaptak választ.
