Csere Gáspár pályacsúccsal nyert

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 17. 16:24
A budapesti 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás félmaratoni számát a BEAC atlétája, Csere Gáspár három perc előnnyel nyerte.
Bors

A félmaratoni magyar bajnok, Universiade 10. helyezett Csere tavaly Berlinben megfutotta az olimpiai szintet a maratonon. Vasárnap 17 fokban indult a mezőny, ami még elég kedvező volt a futóknak, de később már 20 fokra melegedett a hőmérséklet. A végig ellenfél nélkül futó Csere - a végén még egy kis hátszéllel is megtámogatva - pályacsúccsal, 1:07.32 -es idővel érkezett célba. A korábbi legjobb időt Berecz Lajos futotta 2014-ben (1:08.53). Csere öt év szünet után nyerte meg ismét ezt a versenyt. A nőknél Merényi Tímea Krisztina (Bp. Honvéd SE) viszont tavalyi győzelmét ismételte meg . A 45 éves atlétanő elmaradt ugyan a tavalyi idejétől, de egy perc előnnyel így is győzött Bíróné Molnár Valéria dr. (BEAC) előtt.

Csere Gáspár

– Hat kilométertől végig egyedül futottam. Próbáltam végig egyenletesen tartani a tempót, azonban volt egy-két nagyobb széllökés vagy emelkedő, amelyek 5-10 másodperces lassulást eredményeztek. Az olimpia miatt egy felkészülési állomásnak szántam a Vivicittát. Két hét múlva az országos bajnokság 10 ezer méterét futom majd, májusban pedig egy újabb félmaraton következik. Az egyéni csúcsom 1:04:55, de Rióig szeretnék egy percet faragni ebből. Ma egy nagyon jól eső, 67 perces futással értem célba. Maximálisan elégedett vagyok, a felkészülés jelenlegi szakaszában ez az elvárt szint.

Merényi Tímea Krisztina

– A Vivicittán mindig hatalmas a tömeg, ami motivál, minden alkalommal pluszt jelent a futásomhoz. A felkészülés talán legnehezebb szakaszán vagyok túl. Rendkívül fáradtan érkeztem a helyszínre, és bár szerettem volna megvédeni a címemet, az állapotom miatt csak titkon bíztam a győzelemben. Ehhez képest már az első kilométereken eldőlt, hogy elsőként érhetek be a célba, mert 2-3 ezer méter után elfogytak körülöttem a lányok. Arra azonban már nem számítottam, hogy légüres térbe fogok kerülni, a közvetlen környezetemben hosszú ideig nem futott senki. Ez elsősorban az erős szél miatt volt problémás, így a sebességem visszaesett. Az időeredménnyel nem vagyok elégedett, de ezúttal a győzelmen volt a hangsúly.

Eredmények 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás Telekom Vivicittá Félmaraton

Férfiak

1. Csere Gáspár – BEAC – 1:07:32
2. Bogos Tamás – ARAK – 1:10:33
3. Halász Ádám – PSN Zrt. – 1:12:23

Nők

1. Merényi Tímea – Bp. Honvéd SE – 1:23:11
2. Dr. Bíróné Molnár Valéria – BEAC – 1:24:10
3. Ferenc Katalin – BEAC – 1:24:53

Handbike, Wheelchair eredmények

1. Vaszil György – Suhanj! – 1:05:01
2. Juhász Tamás – Suhanj! – 1:05:30
3. Fenyvesi Zoltán – Suhanj! – 1:06:17
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.