A Maelbeek metróállomásnál – ahol nem sokkal a repülőtéri után történt újabb robbanás – lévő Thon Hotelben dolgozik egy magyar hölgy is, akit a Borsnak sikerült utolérnie. A hotel személyzete szerencsére jól van.
– Sajnos semmi pontosat nem tudok mondani, ma reggel nem dolgoztam. Annyi informáciom van, a kollégaim jól vannak és igyekeznek segiteni a mentősöknek a sérültek ellátásában. A taxik a reptéren ragadt embereket ingyen szállitjak és taxitársasagok azonnali hatállyal az összes dolgozójukat munkába kérték a maximális segitségnyújtas érdekében. A magyar sérültekről nincs biztos információm – írta Flóra, aki sok brüsszeli magyarhoz hasonlóan jelenleg csak a tévéből tud tájékozódni a fejleményekről.
Egy másik magyart is utolértünk, ő a Maelbeektől alig egy kilométerre lakik.
– Elég labilis a helyzet a városban, ma reggel 2 órán keresztül csak szirénázást lehetett hallani, jelenleg otthonról dolgozok. A robbanás zaját nem hallottam, de a káosz szele ide is elért. A szokásosnál talán csendesebb most a környék. – írta nekünk Bernadett.
Egy harmadik magyar lány, Virág éppen akkor érkezett Brüsszelbe repülőgéppel, amikor a robbanások történtek. A Facebook-oldalán szinte percről percre tudósított a történtekről.
– Most landoltunk Brüsszelben, de nem engedtek leszállni a gépről. Minden porcikám remeg, amióta megtudtam, mi történt. Köszönöm az aggódó üzeneteket, itt vagyok Brüsszelben, de jelenleg még nem hagyhattam el a repülőgépet. – írta nem sokkal a reptéri robbanások után Virág, aki később kommentekben értesítette ismerőseit a kialakult helyzetről. Amikor a lány arról érdeklődött, hogy a városban mi történt, kis híján sokkot kapott.
– Maelbeek? A repülőtérről pont oda tartottam volna metróval, mivel ott dolgozom. Szörnyű. – írta később Virág, aki a Borsnak is mesélt arról, miket kellett átélnie:
– Röviddel a leszállásunk előtt irányították el a gépünket a charleroi reptérre, ami a brüsszelitől több mint negyven kilométerre van. Pilótákkal dolgozom, sejtettem, hogy valami történt. De az utasokkal semmit nem közöltek. A pilóta annyit mondott, egy kicsit most várnunk kell. Kérdeztem a stewardesseket, hogy ugye ők tudják, mi a helyzet, bólogattak, de kérték, ne mondjak semmit, nem szabad pánikot kelteni. Aztán szép lassan mindenki a Facebookról tudta meg, abból, hogy keresték őket, nem történt-e bajuk. Volt, aki több mint egy óráig ült teljes tudatlanságban, miközben az utasok többsége már tudta. Végig remegtem szinte. A reptéren ért a másik óriási sokk. Ahogy kiszálltunk, azt láttam, az emberek úgy mozogtak, jártak-keltek, mintha semmi nem történt volna. Halálos nyugalommal. Mintha mindez mindennapos lenne. Nyilván az áll emögött, hogy nem szabad félelmet mutatni, és az emberek, a reptéri személyzet nem enged a terrornak. De döbbenetes volt, ahogy egy anya sírva jött le a gépről, és senki még csak oda se ment hozzá, hogy van, tudnak-e segíteni neki – számolt be a Borsnak a vakációjáról Brüsszelbe hazatérő Gulyás Virág.
A brüsszeli hatóságok azt kérték az emberektől, lehetőség szerint mindenki maradjon ott, ahol éppen tartózkodik, ne mozogjon, ne közlekedjen. Először a gyermekeket sem engedték ki az óvodákból, iskolákból. Több magyar szülőt is nemrég úgy tájékoztatták SMS-ben az intézményektől, szülői felügyelettel hazavihetik gyermekeiket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.