A rendőrség közlése szerint Hegymegi Boglárka 15 óra körüli időben otthonából tűnt el, körözést adtak ki utána. Nyomkövető kutyával is keresték, állítólag az eb a Deák Ferenc úti Háromfarkas buszmegállóig követte a nyomokat.
A gyermek édesanyja az Agria TV-nek azt mondta: szerinte lányát egy férfi csalta el valahova, akit Bogi az interneten ismerhetett meg. Az anya húsvét hétfőn bement a gyerekszobába, ekkor vette észre, hogy eltűnt a lánya.
– Szóltam a nagyobbik lányomnak, először lementünk a kertbe, aztán a városban kerestük. Érthetetlen és felfoghatatlan számomra, hogy ez velünk is megtörtént. Remélem, hogy nem bántották, és hamar előkerül. Eelvitt egy iPad-ot magával, telefonja nem volt, úgy gondolom, hogy valamilyen csatornán, amiről én nem tudtam, megismerkedett valakivel és elcsalta magával az illető – mondta könnyeivel küszködve az anya.
A rendőrség honlapján most azt írja, az állampolgárok segítségének is köszönhető, hogy az eltűnt személyt épségben megtalálták a rendőrök.
Az Egri Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően azonnal megkezdték az eltűnt felkutatását, amelyben a lakosság segítségét is kérték. Egy állampolgár bejelentésének köszönhetően a rendőrök 2016. március 29-én kora délután sértetlenül megtalálták a lányt egy felsőtárkányi vendéglátóhelyen.
Az ügy további körülményeit az Egri Rendőrkapitányság vizsgálja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.