Ez a menő cucc lehet az öné, ha segít a daganatos Norbin

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 07. 16:30
16 éves, és most már újra iskolába jár. Igaz, néha elszunyókál az órákon, de őt ezért senki sem feddi meg.
Bors

A fiatal fiú tavaly tavasszal lett először rosszul, epilepsziás rohama volt. Aztán ez egyre gyakrabban ismétlődött, mentők, kórházak, vizsgálatok – ezek töltötték ki a nyarát, majd ősszel megszületett a sokkoló diagnózis és vele együtt a döntés is: agydaganata van, amit azonnal műteni kell.

Tóth Norbi nagyon bátran viselkedett, és a szervezete is jól reagált a kezelésekre. És bár most még 3 havonta MRI vizsgálatokra, idegsebészhez, onkológiára és neurológiára kell járnia, egész jól van, bírja a sulit, behozta a lemaradásokat, együtt készül az osztálytársaival.

A fiút és családját nagyon szeretik Csurgón, ahol élnek, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy eddig két nagyszabású gyűjtést is szerveztek a betegeskedő barátjuknak. A Csurgói Kézilabda Klub felajánlott egy mezt, ez 300 ezer forintért kelt el, míg tartottak egy jótékonysági futóversenyt is, aminek a bevétele 488 ezer 660 forint volt. Jól jött a pénz a családnak, hiszen Norbit a magánorvosi vizsgálatokra alkalmanként 500 kilométert kell autóztatni, ezt a terhet sajnos már nem bírják el. A csurgói közösség ezért újra összefogott, árverésre bocsátanak egy kézilabda pólót. Nem is akármilyet…

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapat hivatalos melegítő pólója Kibédi Péter és Vadkerti Attila közreműködésével jutott el a családhoz, akik segítségünkkel elárverezik. A póló különlegessége, hogy a Pick Szeged játékosainak aláírása mellett az FC Barcelona (spanyol) kézilabdacsapat játékosainak aláírása is díszíti.

A póló kikiáltási ára 30 ezer forint, erre lehet licitálni. És, hogy mire kell a befolyt összeg?

– Már eddig is nagyon sok segítséget kaptunk a közösségünktől, amiért nem győzünk elég hálásak lenni – mondja a Borsnak, Kiss Zita, Norbi édesanyja.

– A mostani árverés azért fontos, mert sajnos képtelenek vagyunk finanszírozni az 500 kilométeres budapesti utakat, de muszáj vizsgálatokra járni, mert bár most úgy fest, gyógyulófélben van a fiam, bármikor kiújulhat a daganata. Emellett szeretném a lelkét is ápolni, erősíteni, hogy ne legyen újra beteg. Ha sikerül, építünk neki egy saját kis üvegházat. Nagyon szereti a növényeket, köztük érzi igazán boldognak magát. Köszönöm, ha segítenek az álma megvalósulásában!

Licitálni lehet az alábbi telefonszámon: 06 30 556 2033 (Kiss Zita)
Az árverés 2016. március 31-én zárul.
Kikiáltási ár: 30 ezer forint
Ha valaki nem tudja a pólót megvásárolni, de szívesen támogatná Norbi rehabilitációját bármilyen kis összeggel:

Tóth Norbert/ számlatulajdonos/
Otp bank
11773432-01222148-00000000 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.