A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat egy 24 éves nővel szemben. A hatóság szerint 2014 őszén volt munkahelyén, egy budapesti éjszakai klubban összeveszett és dulakodni kezdett egy másik táncosnővel, akit késsel többször megszúrt – közölte az ügyészség.
A vádirat szerint a vádlott a klubban korábban táncosnőként dolgozott. 2014. november 8-án a kora hajnali órákban megjelent ott, hogy a holmiját elvigye és beszéljen a bár vezetőjével. A pultnál ülve várakozott, amikor odalépett hozzá az ittas állapotban lévő másik táncosnő, és vitát provokált. Kölcsönösen erőszakkal fenyegették meg egymást, s amikor a sértett visszament az öltözőbe, a vádlott a táskájából elővett egy kést, és volt kolléganője után ment.
Az öltözőben dulakodni kezdett vele, és többször beledöfte a kést. A bár alkalmazottai közbeléptek, elvették tőle a szúróeszközt, mire visszaült a bárpulthoz. A sértett ekkor kijött az öltözőből, és újrakezdte, majd felkapott egy széket és megindult vele, de a személyzet visszatartotta. A vádlott ekkor ismét kést ragadott, de őt is lefogták.
A vádlott 2-8 évet kaphat – áll Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.