Március 8-án végre vádat emeltek egy 31 éves knoxville-i asszony ellen, miután bizonyosságot nyert: ő maga ölte meg egy évvel korábban saját, akkor mindössze 11 hetes csecsemőjét. Heather Rene Keylon ráadásul nem is hétköznapi módon oltotta ki hatodik gyermeke életét: halálos mennyiségű gyógyszert adott neki.
A Knox News a bírósági adatokra hivatkozva azt írja, hogy a 11 hetes Skylar Isabella Brewer egy Subutex nevű gyógyszer túladagolásába halt bele. Ezt a készítményt heroinfüggőség kezelésére használják, mivel az opiátreceptorokhoz kötődve hat, és így kiváltja az opiátok fő hatásait, mint az eufória vagy a jólét érzése. Keylon azonban nem csak magát kezelte ezzel a szerrel, hanem döbbenetes módon kisbabáját is ezzel tömte.
A kisbaba 2015-ben már gyakorlatilag heroinfüggőként született édesanyja életvitele miatt, és miután 6 hetet az intenzív osztályon töltött, Skylart hazaengedték, mivel állapota javulni kezdett. Azon a márciusi napon, amikor a kicsi meghalt, mellette feküdt a kanapén 18 hónapos testvérkéje is. A jelentés szerint Skylart anyja begyógyszerezte, betakargatta, majd egyszerűen úgy hagyta.
Az ugyan még pontosan nem tisztázott, hogy milyen mennyiségben adta be a gyógyszert Keylon gyermekének, de Dr. Mark Gaylord, a Tennessee Egyetem újszülött-gyógyásza azt mondja, szinte teljesen kizárt, hogy Skylar az anyatejen keresztül jutott volna hozzá a halálos adag Subutexhez, mivel a készítményt tablettás verzióban árulják, ami anyatejen keresztül nem tud ekkora mennyiségben a csecsemőhöz kerülni.
Keylon 1 millió dolláros óvadék ellenében szabadulhatna, de vélhetően gyilkosság vádjával évekre rács mögé kerül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.