Döbbenet: három kórház is elutasította a nőt, aki végül meghalt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 24. 10:08
Vizsgálatot rendelt el az egészségügyért felelős államtitkár egy beteghalállal végződött márciusi eset ügyében.
Bors

A Népszabadság csütörtöki számában azt írja, hogy március végén egy 37 éves nőhőz, stroke-gyanúval a XII. kerületbe riasztották a mentőket, miután a sérült az utcán összeesett. A mentők a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyeletét értesítették rádión a várható érkezésükről, de az ügyeletes orvos azzal hárította el őket: stroke esetén a legnagyobb esélye a gyógyulásra egy szakcentrumban lenne a betegnek, és ez esetben a Szent János Kórház a területi ellátó. Ám a Jánosba se vihették a 37 éves nőt, mert a kórház a mentőszolgálatnál korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását, így a Szent Margit Kórház lett volna a következő intézmény.

Az ügyeletes orvos azonban itt sem akarta átvenni a beteget, mert nem volt az agyi katasztrófa ellátásához neurológus szakorvosa. Ez nem meglepő, hiszen a kórház nem is stroke-centrum, így e tekintetben nem is tudná helyettesíteni a Szent Jánost. Ezért az ügyeletes orvos visszahívta a Szent Imre Kórházat is, hogy vegye át tőlük a beteget.

Csakhogy ekkorra a nő már nem volt szállítható állapotban, leállt a keringése. Negyven percig élesztették újra a mentők hordágyán, majd kiderítették, hogy a hasában felgyülemlett folyadék miatt azonnal műteni kell. A Szent Margit Kórházban a nő átesett az operáción, s bár a beavatkozás sikerült, a beteg azóta meghalt.

Az egészen hihetetlen üggyel kapcsolatban most vizsgálatot rendelt el az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár a lapnak elmondta: a vizsgálattal azt szeretnék tisztázni, hibázott-e valamelyik intézmény. Hozzátette: ha nem történt hiba, és csak a véletlenek okolhatók az esetért, a vizsgálat alapján akkor is kiderülhet, hogyan lehet elkerülni, hogy ilyen bizonytalan legyen a mentésre szorulók kórházi elhelyezése.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.