„Az első időkben állandóan a sírás kerülgetett, mert a sok talpalástól nagyon fájt a lábam, és iszonyú keveset kerestem” - emlékszik vissza az idős hölgy.
Aztán felgyorsult a világ, a hetyke kis nővérsapkát eldobták és megjelentek a számítógépek a kórházakban, így jóval kevesebb adatot kell azóta megjegyezniük.
„Mindent tudtam a kórházban fekvőkről régebben, mostanában azért ez nem teljesen így van. Néha bűntudatom van, mert kevés időt tudok szánni egy-egy betegemre” - sajnálkozik Jenny.
Jenny-ről ide kattintva megnézhet sok-sok remek képet!
Szeretetteljes nosztalgiával emlékezik azokra az időkre, amikor a sebtisztításhoz még lárvákat használtak – aztán ha megtették a dolgukat, az orvosok leszedegették a sebekről a kis állatokat, és elvitték magukkal őket horgászcsalinak.
Jenny állítása szerint azért tudott ilyen sok ideig ebben a munkakörben dolgozni, mert végtelenül türelmes, és számára egy beteg hálás pillantása szinte mindennél többet ér. Kollégái szerint a hölgy borzasztóan együttérző, elképesztő a munkabírása, és még az új technológiákhoz is olyan jól adaptálódik, hogy sokszor ő tanítja a fiatalabb kollégákat.
60 éves ápolónői múlttal a háta mögött ő Anglia leghosszabban szolgáló nővére. De nem csak munkájához hűséges, Jenny fél évszázada ugyanannak az embernek a felesége, aki nem mellesleg mindenben mellette áll.
Most 76 éves, de azt reméli, még legalább 10 évig tud dolgozni. Elhatározásában férje támogatja, és remélhetőleg egészsége is engedi, hogy megdöntse saját rekordját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.