Egy fiatal lány felsőket és nadrágokat próbált egy essexi H&M próbafülkéjében, amikor észrevette, hogy egy telefont tart valaki a szomszédos fülkéből az egyik fal felett. A lány szólt az őt elkísérő édesanyjának, aki azonnal kirohant az üzletbe és segítséget kért egy biztonsági őrtől.
Az őr ezután a zárt öltöző ajtaja alatt belesett, és meglátta Vikash Raj Ruchaja-t, amint bokáig letolt nadrágban állva, rettenetesen koncentrálva a kezében tartott telefonra, maszturbált. A férfit annyira lekötötte, amit csinált, hogy fel sem tűnt neki a kukucskáló biztonsági őr. Ezután az őr felszólította a férfit, hogy azonnal hagyja abba, amit művel és öltözzön fel.
A rendőrség ezután őrizetbe vette a férfit, és lefoglalta mindkét telefonját. Miután a munkahelyi készüléken nem találtak semmi törvénybe ütközőt, megvizsgálták a másik mobilt is, amiben ráleltek a 18 éves lányról készült perverz videóra. A férfit kukkolással és nyilvános közszeméremsértéssel vádolják, tettéért pedig maximum 6 hónap börtönre ítélhetik - írta a DailyStar. Ruchaja tagadta a vádakat, de a bíróságon előre kitervelt esetnek nevezték tettét, mivel nem véletlenül tévedt a női fülkébe, próbálni való ruha nélkül.
A tini áldozat úgy érzi, a perverz alak betört a magánéletébe, valamint megsértette a privát szféráját, amit nagyon bántónak és gusztustalannak talál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.