Lezárult annak az ausztrál férfinak a tárgyalása, aki saját - rég nem látott - lányát erőszakolta meg. A vérfagyasztó történet 2014-ben kezdődött. Egy 20 éves, Melbourne-ben élő nőnek (akinek nevét személyiségi okok miatt nem hozta nyilvánosságra a sajtó) ekkora sikerült soha nem látott, vér szerinti apja nyomaira bukkannia.
A nő ugyan ismerte apja erőszakos múltját, mégis vágyott rá, hogy személyesen találkozzanak: meghívta hát magához a 38 éves férfit, aki élettársával és fiával meg is látogatta őt. Ám amikor kettesben maradtak, valami olyan történt, amire a legkevésbé sem számított. A férfi csókolgatni és ölelgetni kezdte, majd miután azt mondta neki: „Örökké szeretni foglak”, megerőszakolta.
„Oké, mindent elmondok. Azt akarta, hogy szeretkezzek vele... Megpróbáltam nemet mondani, de nem akartam elveszíteni őt” - védekezett később az apa, azt állítva, hogy valójában a lánya volt az, aki rákényszerítette magát. A bíróság ennek ellenére nem neki, hanem a fiatal nőnek hitt.
A perverz apát bűnösnek találták, és először négy év börtönbüntetésre ítélték - később azonban a bíróság enyhítette az ítéletet 3 évre, a vádlott „tragikus hátterére” hivatkozva - számolt be az esetről a Mirror. A cikkben nem térnek ki arra, mik voltak azok a tragikus események, amiknek köszönhetően csökkentették a saját lányát megerőszakoló férfi egyébként sem túl súlyos büntetését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.