Majdnem rendőrt gázolt a budapesti ámokfutó - videó

XIX. kerület
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 18. 13:25
Több autót megrongált, egy nőt megsebesített, egy rendőrt pedig majdnem elgázolt a XIX. kerületben tavaly nyáron randalírozó autós.
Bors

Egy 61 éves budapesti férfi ellen vádat emelt az ügyészség, mert tavaly augusztusban részeg ámokfutásba kezdett autójával. A vádirat szerint tavaly augusztus 27-én este, a XIX. kerületben ittasan vezetett, eközben több autót megrongált, egy nőt megsebesített, miközben egy autónak ütközött és ezzel beszorította a két parkoló kocsi között várakozó gayalogost. A férfi segítségnyújtás nélkül elhajtott, majd 20 perc elteltével visszatért a balesethez, ahol a szemtanúk felismerték, és azonnal szóltak az ott helyszínelő rendőröknek. Egyikük szólt a sofőrnek, hogy álljon félre, és parkoljon le, de a férfi erre nem volt hajlandó, és amikor gázt adott, hogy elhajtson, majdnem elütötte a rendőrt.

A férfit végül az Üllői úton fogták el, ahol leparkolt autójával.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint az eseményeket a férfi az autójában lévő fedélzeti kamerája rögzítette, amit a nyomozók bizonyítékként lefoglaltak. A férfi kihallgatásán azt állította, nem ő vezette az autót, hanem egy ismerőse.

Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, valamint hamis vád miatt emeltek vádat ellene. A rendőrség emellett segítségnyújtás elmulasztása, valamint ittas járművezetés miatt is nyomoz a férfi ellen.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.