Illés Zoltán: Nem vállaltam a száműzetést

Illés Zoltán
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 01. 14:30
Fideszes maradt, tanári fizetéséből él, de keményen ostorozza a kormányt annak volt államtitkára, Illés Zoltán. A Borsnak őszintén vallott Orbán Viktorral való szakításáról.
M. R.

Pár hete egy ellenzéki pártok által is szervezett tüntetésen szólalt fel Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár.

A politikusok és a lakosok az ellen tiltakoztak, hogy gumihulladék-feldolgozó üzemet építsenek Százhalombattán. Ennek egyes szakértők szerint komoly egészségkárosító veszélyei vannak. Az építkezést a kormány kiemelt nemzetgazdasági beruházássá nyilvánította.

Illést 2014-ben menesztették úgy, hogy megszüntették a környezetvédelmi államtitkárságot. Ráadásul a politikus a parlamentbe se került be, a Fidesz nem jelölte. Illés elmondta: nem érték retorziók, fenyegetések a fellépése miatt, bár a tüntetést alapvetően civilek szervezték, és a helyi fideszes képviselők is a gyár ellen vannak. Elárulta, bár továbbra is Fidesz-tag, nincs politikai vagy párttisztsége. Egyetemi tanárként dolgozik, hulladékgazdálkodást, szennyvíztisztítást tanít. Állítja, hogy államtitkári kinevezése előtt is meg tudott élni a családjával a tanári fizetésből, és most is meg tud.

– Számomra a környezetvédelem szenvedély, erre tettem fel az életemet – mondja.

Az expolitikus mesélt arról a beszélgetésről, amikor Orbán Viktor elmondta neki: a továbbiakban nem számít rá. Illésnek felajánlották, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságba mehet nagykövetnek, ő viszont nem vállalta.

– Megkérdeztem: Főnök, ha ez száműzetés, akkor parancs, értettem. De mi volt a baj? Erre elmondta, hogy 2014-től a kormány nem akar foglalkozni a környezetvédelemmel.

Illés szerint ez be is következett: Orbánék szétverték az állami környezetvédelmet, nincsenek se szakfelügyelőségek, se intézetek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.