Aktuális

Guggolva várta a halált az úttesten József

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.02.05.

Miután eldöntötte, nem akar tovább élni, biztosra ment és sötét ruhában guggolt le az útra.

T. József úgy érezte, ennyi elég volt. A 62 éves férfi múlt pénteken este tíz órakor leguggolt a Dóc és Sándorfalva közti útra, és várta a halált. Az arra haladó 45 éves sofőr későn vette észre a sötét ruhát viselő Józsefet, és halálra gázolta.

A 62 éves férfi Dóc külterületén, a bodorszéki tanyák egyikén élt. Az Isten háta mögötti házához még terepjáróval sem sikerült eljutnunk, mert az eső okozta nagy sár és a mély gödrökkel nehezített földúton félő volt, hogy fennakad az autó. 

– Amikor legutoljára találkoztam vele, nem gondoltam volna, hogy erre készül – mesélte a Borsnak Biczók Imre tanyagondozó, aki a szétszórt tanyavilágba a rászorulóknak hordja ki naponta az ebédet és a szükséges gyógyszereket.

– Józsinak egy időben vittem ebédet, de aztán szólt, hogy nem kéri. Nem tudom, miért, mert tudomásom szerint nagyon alacsony volt a nyugdíja. Igaz ugyan, hogy ezen a környéken sokan vannak, akik 21-22 ezer forintot kapnak csak havonta. Nagyon nehéz erre az élet. Dócon ugyan van két üzem is, ahol a helyiek találnak munkát, de a tanyavilágból bejárni dolgozni képtelenség. Arrafelé áram ugyan van, de az ivóvizet már 2-3 kilométerrel távolabbról kell hordani. Józsinak korábban volt egy mopedje, de mostanában vízért biciklivel ment. Az utóbbi időben láttam, hogy néha el volt keseredve, de azt, hogy így vet véget az éle­tének, arra nem gondoltam. Ha kért volna segítséget, biztosan kapott volna – mondta Bi­czók Imre.

Egy néhány tanyával arrébb lakó távoli rokona is nagyon szomorú volt a hír miatt. 

– Józsinak három gyereke volt. A lánya és az egyik fia távolabb él, de a másik fia a tanyaszomszédja. A tanyavilágban zárkózottan élünk. Körbe vagyunk kerítve, és kutyák tartják távol a betörőket. A jószágokat el kell látni, rengeteg munka van a kertben is, hogy meg tudjunk élni. Józsi nyugdíjas volt. Lejárt a Tiszára is horgászni. Jó pár éve meghalt a felesége, és azóta megváltozott a hangulata. A hamvait, úgy tudom, a házában őrizte. Nem tudom, hogy került péntek este tőlünk majdnem tíz kilométerrel arrébb arra az útra. Napközben mehetett oda, és ott várta meg ezt a késői időpontot. Csak azt nem értem, miért így akart meghalni – mondta a Borsnak az idős férfi.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a +36-1/116-123-as ingyenes, lelkielsősegély-számot! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika