Arnold Schwarzeneggert is elvarázsolta Attila

Arnold Schwarzenegger
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 31. 10:00
Rodolfónál vizsgázott bűvészként a nyolcvanas években, majd Kanadába költözött, hogy ott, valamint Los Angelesben csinálja meg a szerencséjét show- és valódi hipnózissal Kun J. Attila.
B. P.

– Kint láttam először show-hipnotizőrt, s azt mondtam, ezt nekem is meg kell tanulnom! Tudtam, hogy csak akkor érhetek el valamit, ha komolyan veszem, így klinikai tanfolyamokon kezdtem elsajátítani ezt a tudományt – kezdett történetébe a hipnotizőr.

– Monterey Bayben, egy jótékonysági esten Arnold Schwarzenegger is jelen volt, és a műsorom után válthattunk pár szót. Közvetlen volt, és úgy dedikálta nekem a kártyáját, hogy ő ismeri a filmes trükköket, de amit én csinálok, az valódi. David Copperfielddel a saját bűvészboltomban futottam össze, Tony Curtis-szel pedig – akiről kevesen tudják, hogy a bűvészkedés volt az egyik hobbija – a Los Angeles-i Magic Castle-ben próbáltuk egymást elkápráztatni – meséli Attila tökéletes magyarsággal, holott három évtizede él a tengerentúlon. Évente háromszáz show-hipnózist vállalt, amivel komoly rutinra tett szert. Saját, 12 különböző technikát ötvöző, egy másodperces metódusával egy pillanat alatt képes éber állapotból alfába levinni a színpadra merészkedő nézőt.

– Jól ment a szekér, ám 2005-ben egy autóbalesetben eltört a nyakcsigolyám. Akkor megfogadtam istennek, ha talpra állít, mások segítségére leszek. Azóta hipnózist oktatok Magyarországon is, illetve jótékonysági műsorokat vállalok – mondja Attila.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.