Új fagyállós ügy: "Sajnos nem sikerült megölni'

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 02. 13:00
Riasztófegyverrel védte házát egy szilhalmi férfi, de ellene is eljárás indult. A támadók most azzal fenyegetőznek: megölik a gazdát.
Bors

Duplán pórul járt az a szilhalmi gazda, aki a lakóhelye köré épített téglakerítését szerette volna megvédeni a tolvajoktól – írja a Ripost. A férfi engedéllyel tartott gázpisztolyával a kezében szólította fel a kerítésrombolókat, hogy hagyják abba a kerítés elbontását, majd amikor azok felé indultak, egyet a levegőbe lőtt.

Ahelyett azonban, hogy elriasztotta volna a rongálókat a lövés, inkább feldühítette őket. Annyira, hogy a négy tolvaj nekiesett a tulajdonosnak és félholtra verték. A bántalmazott férfit súlyos sérülései miatt rohammentővel szállították kórházba.

Az eset Szihalmon máris hatalmas közfelháborodást váltott ki. A rendőrség ugyanis mindkét féllel szemben intézkedett. A megvert férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt indítottak eljárást.

A gazdát megverő két férfi ellen csupán garázdaság miatt indult eljárás.

Eközben az ügyről élénk vita folyik a Facebookon is. Egy kommentelő, aki állítása szerint a támadókkal együtt jelen volt a helyszínen, azt írja: sajnálja, hogy nem tudták a férfit megölni.

"Sajnos nem sikerült megölni, mert megakadályozták! De ami késik, nem múlik!" - írja a Facebookon az állítólagos szemtanú.

A többség a fagyállós gazda ügyéhez hasonlítja az esetet. Mint ismert: Vajtai Pál, vácszentlászlói gazda megelégelve a portáját fosztogató tolvajokat, fagyállóval mérgezte meg meggyborát. Az egyik betörő ivott belőle, majd belehalt. A gazdát emberölés miatt első fokon hét év börtönre ítélték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.