Gattyán György jelenleg az egyik leggazdagabb magyar – vagyonát 170 milliárdra becsülik –, de cégei körül több furcsa ügy is van.
A nyáron bezárt Andrássy úti luxusáruházában korábban az adóhatóság is tartott razziát. A luxusboltot üzemeltető cég volt ügyvezetője és kisebbségi tulajdonosa, Magyari Tamás hónapokkal ezelőtt tett feljelentést pénzmosás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) és az Interpolnál is.
– A nemzetközi rendőri szervezet befogadta a feljelentésünket, az iratok már a pénzmosás elleni osztályon vannak – mondta a PestiSrácoknak Magyari ügyvédje, Mikó István.
Úgy tudni, az Interpol már felvette a kapcsolatot az amerikai és a magyar adóhatóságokkal is. Utóbbi már el is kezdte a nyomozást, igaz egyelőre csak számviteli fegyelem megsértése miatt. Magyari korábban arról beszélt: a luxuscikkeket forgalmazó áruházban gyanús körülmények közt tüntek el hatalmas összegek.
– A cégen több millió euró „vándorolt” át, illetve számunkra ismeretlen eredetű bankszámlákon landolt a bevételeinek egy része – tette hozzá az ügyvéd.
Ebben az ügyben a nyomozás határideje december 23-a. Ha azonban addig nem lesz eredmény, feltehetően meghosszabbítják, ahogy Gattyán másik cége elleni vizsgálatban is teszik. Ott a pornóoldalakat is üzemeltető másik vállalat ellen folyik nyomozás adócsalás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.