Németországban él a tragikus halált halt szír kisfiú családja

menekült
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 30. 10:30
A török tengerpartra sodródott halott szír kisfiú, Alan képe bejárta a világot.
Bors

Nagynénje, Hivrun és unokatestvérei ugyanazon a tengeri útvonalon érkeztek Görögországba, ahol a kisfiú megfulladt egy héttel korábban. A családnak sikerült Németországba jutnia. Történetükről a New York Times számolt be.

Hivrun, Alan édesapjának nővére férjével és gyerme­keivel Törökországban ragadtak, miután elmenekültek Szíriából. A család napi 12-18 órát dolgozott, hogy enni tudjanak. Hivrun letelepedési engedélyt kért, hogy Németországba juthassanak, de jövő év szeptemberében lett volna az első meghallgatás. Ekkor az anya úgy döntött, elég a rémes török körülményekből, áthajóznak Görögországba. Gumicsónakjuk már elhagyta a török partokat, amikor a hatóságok megakadályozták a család menekülését. Hivrun reményvesztetten tért vissza Isztambulba három gyerme­kével, férje és nagyobbik gyermeke újra hajóra szállt, ők sikeresen partot értek.

Alan megrázó halála után egy héttel azzal a tudattal indultak útnak ismét, hogy vagy meghalnak vagy túlélik a tengeri utat, és együtt építenek közös jövőt. Pár hete érkeztek meg Németországba, ahová a kis Alan is tartott szeptemberben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.