Elhajtotta a portásnő Lázár Jánost a tiszadobi kastélyból

Lázár János
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 31. 04:20
Turisták között elvegyülve próbált bejutni a tiszadobi Andrássy-kastélyba Lázár János miniszter. A portásnő azonban nem engedte be.
Bors

– Akkor inkább megnézem az interneten! – így szólt vissza a Bors értesülése szerint a tiszadobi kastély bejáratát fel­­­ügyelő Ica néninek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János.

A kapuőr ugyanis közölte vele: az épület nem látogatható. Az eset idén húsvét előtt történt, amikor Lázár magánemberként, saját autójával, kíséret nélkül érkezett a kastélyhoz. A Népszabadság szerint ugyanis a miniszter úgy tudta, hogy a 2,2 milliárd forintért, európai uniós forrásból és állami támogatásból felújított kastély 2014. június 30. óta újra nyitva van. Ezt hirdette a kastély bejáratához kiakasztott tábla is.
Nem véletlenül álldogált több turista is azon a márciusi napon a kastély előtt, akiknek Ica néni – aki a helyi gyermekvédelmi központban is dolgozik – szintén elmagyarázta, miért nem mehetnek be.

Lázár ekkor lépett oda a portásnőhöz, aki nem ismerte fel, a miniszter pedig nem fedte fel hivatalát. De nyilván nem lehetett túl elégedett, ugyanis nem sokkal a látogatása után tényleg megnyitott a kastély.

Ica néni egyébként közismert alakja Tiszadobnak, de az eset után már nem szívesen beszélt róla. Sikertelenül próbáltuk elérni helyieken keresztül, akik egyre jobban kiszínezték a történetet. Nem nyugdíjas, ma is aktív dolgozó, és továbbra is a kastély portása. 

(Kapcsolódó véleménycikkünket itt olvashatja)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.