Drogra és szado-mazo szexre költötte a templom vagyonát a pap

pap
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 11. 21:00
Nyugodtan kijelenthetjük: nem épp lelkipásztorhoz méltó életet élt.
Bors

Az 53 éves Peter Miqueli atya nem épp olyan életvitelt élt, amit hívei feltételezték róla. A bronxi katolikus pap ugyanis összesen 1 millió dollárt költött el szenvedélyére: a drogokra és a perverz szexre - írja a Daily Mail. Az már csak “hab a tortán”, hogy nem a saját vagyonából, hanem ellopott egyházi adományokból futotta az élvhajhász életmódra. A katolikus pap ellen csütörtökön emeltek vádat.

Úgy tudni, Peter Miqueli egy kisebb vagyont költött arra, hogy egy Keith Crist nevű férfi szado-mazo örömökben részesítse. A perverz légyottokon a pap kiélvezte, hogy alárendelt lehet, a kötözős szex szinte minden alkalommal terítéken volt, ám a New York Post szerint egy alkalommal még azért is fizetett, hogy “mestere” megitathassa vele a vizeletét. A beteges szeánszok másik összetevője a drog volt - amit természetesen szintén a pap fizetett a lopott pénzből.

“A legérthetetlenebb számomra, hogy miként tehette meg ezeket a dolgokat legalább kilenc hosszú évig úgy, hogy az egyház semmit nem lépett. Egy nagyon befolyásos ember állhat Miqueli mögött, aki megtartja lelkipásztori pozíciójában” - nyilatkozta Michael G. Down ügyész az esettel kapcsolatban. A bronxiak persze a pap távozását követelik - már egy Facebook-oldalt is létrehoztak, hogy ott adjanak hangot követelésüknek.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.