32 millióról indul Szinyei festménye

galéria
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 10. 10:30
Öt év után újra lehet licitálni Szinyei Merse Pál Rokokó című festményére a Virág Judit Galéria december 20-ai aukcióján.
G. J.

Utoljára 2010-ben egy ma­gángyűjtő ötvenmillió forintot adott érte, most úgy tűnik, mégis megválik a ritka képtől. Előtte pedig harminc éven át lappangott, a művészettörténészek sem tudták, hol. A festmény azért különleges, mert a téma és a mű keletkezési körülményei is egyediek Szinyei életében. Az 1882-ben elkezdett képet a festő félbehagyta, hosszú évekig ecsetet sem vett a kezébe, és végül csak 1894-ben fejezte be.

– Ennek a festménynek még két változata létezik, amelyek nagyon hasonlóak. Kivételesen a francia rokokó, egy történelmi motívum elevenedik meg a képen. Szinyei viszont később nem tért vissza hasonló témá­hoz, inkább a természet és a sza­badban festés foglalkoz­tatta – mondta a galéria mun­ka­társa.

Ennek ellenére Szinyei számára is fontos kép volt, önéletrajzaiban többször hivatkozik a készítésére. 1894-től pedig minden gyűjteményes tárlatán sikerrel mutatta be, majd ismert gyűjtők tulajdonába került. 1975-ben egy árverésen elkelt, és holléte nem volt ismert. Úgy tudjuk, 2010-ben egy zalai gyűjtő szerezte meg.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.